LÁTHATATLAN HÚROK

SÓS ÁGNES FILMJE

A Nemzetközi Művészeti Filmfesztivál, az EPOS keretében, amely február 1-4 között került megrendezésre Izraelben, a több mint 50 film egyike magyar volt, Sós Ágnes filmje a „Láthatatlan húrok – a tehetséges Pusker nővérek”.

A film egy bájos kecskeméti testvérpárról, Ágnesről és Júliáról szól, akik a hegedülést választották életpályájuknak. Saját gyerekkorom jutott eszembe. Szerettem volna hegedülni tanulni, de apám szerint, ha valaki nem őstehetség, az csak cincogni képes és helyette zongoraórákra íratott be. (Abban sem tűntem ki). A két kecskeméti fiatal viszont született tehetség és nem kell szakértőnek lenni, hogy megállapítsuk: mesterien kezelik a vonót.

Sós Ágnes is erre a következtetésre juthatott 7 éve, amikor először találkozott a két lánnyal. Tény: akkor kezdte el filmjét. Meg is kérdeztem tőle, amikor a film vetítése után röviden beszélgettünk, honnan tudta, hogy ebből végül is film kerekedik? A válasz: egy tapasztalt dokumentumfilm-rendező (ha jól számoltam, ez a 16. filmje) ösztöneivel érezte, hogy a két lány tehetséges. Júlia akkor csak 12 éves lehetett és persze nem lehetett tudni miként fog fejlődni. A film tárgya adott volt, de a fejlemények, a befejezés, távol volt még a kiindulóponttól.

Ezért nehezebb a dolga a dokumentumfilmek rendezőinek, az életnek kell megírnia a forgatókönyvet. Ennek a műnek legalább két lehetséges befejezése lehetett volna, azon az egyen kívül, amelyet a valóság diktált és itt még nem is említettem a meglepetéseket. A tragikus titkot, amelyet a rendező a filmezés folyamán tud meg, a két lány spontán megnyilatkozásait, a teljesen más műfajhoz tartozó befejezést. Sós nem próbált pártatlan lenni, az évek folyamán a család barátjává vált és mint elmesélte, egy esetben tanácsot is adott az egyik főszereplőnek.  

A film nemcsak azért jó, mert a két lány szép és rokonszenves, „ördögien tehetséges”, csodásan zenél és olyan nyíltan tárja ki rejtett gondolatait a kamera előtt, mintha egyedül lennének a szobában, de jól is van megrendezve, az események dinamikusan bontakoznak ki, egy jelenet sem túl hosszú és a néző érdeklődése egy pillanatig sem lankad. A Láthatatlan húrok kitűnően mutatja be a testvérek közötti hagyományos féltékenységet és azt is, hogy végső fokon, az egymás iránti szeretet – a láthatatlan húrok – erősebbek a hangszerek húrjainál.

Sós Ágnes kiváló rendező, ösztönei sem csalták meg, mivel társrendezője, az élet jó kártyákat osztott neki. Ellentétben minden elvárással, a film happy enddel fejeződik be. Mindkét lány megtalálja saját útját és sikert arat, anélkül, hogy ez a testvére rovására menne.     

ez