FÜLÖP-SZIGETI GONDVISELŐK

Glóriát, az első Fülöp-szigeti nőt életemben, több mint tíz éve ismertem meg, nejem rokonainál. Nemcsak ellátta a háztartást és odaadóan ápolta az idősebb házaspárt, hanem amikor családi összejövetel volt gyerekeiknél, segített az előkészületekben, a felszolgálásban és a mosogatásban, miután a vendégek elmentek. Az évek folyamán azt lehet mondani családtaggá vált, úgy öltözködött, viselkedett, mint egy izraeli, a bennszülött szlenget tökéletesen elsajátította és dacára annak, hogy saját gyerekeit anyjánál hagyta hazájában, nem nagy lelkesedéssel utazott haza - ami elég érthető, mert családja a ’gazdag’ rokont bankautomatának tekintette - és rövid idő múltán visszajött.

Amikor a gondjára bízott hölgy meghalt és férjét, gyerekei Szülők Házába utalták, elvesztette munkaengedélyét és kellett hagynia az országot, de rövid időn belül megint itt volt, más névre szóló útlevéllel. A mai napig más idősebb embereknek viseli gondját. Időről-időre, amikor családi rendezvényeken vendégeskedik, összefutunk és minden alkalommal nagy szeretettel, ölelésekkel, csókokkal fogadják a család tagjai.

Városnegyedemben egyfelől számos nyugdíjas él, másfelől viszont a lakosság megengedheti magának külső munkaerőt alkalmaztatni ápolásra szoruló, vagy a mindennapi élet során segítséget igénylő rokonai számára. Mindenütt, a klinikán, a bevásárló központban, a postán, a parkban, az utcán, általában nőnemű gondviselőkkel találkozok. A legtöbbjük – már amennyire meg tudom különböztetni az ázsiai embertípusokat – úgy látszik Fülöp-szigeti, akik ápoltjaikkal angolul, de néha elég jó héberséggel is kommunikálnak. Az utcánkban megmaradt egyetlen nyilvános telefonkészülék, főleg az idegen munkásokat szolgálja. A nap folyamán sokszor órákig foglalják le asszonyok, akik hosszas idegen nyelvű beszélgetéseket folytatnak. A szomszéd ház erkélyén is, akármikor járok arra, mindig ott levegőzik a bentlakó filipína (a Fülöp-szigeti nők elnevezése), telefonkagylót szorítva füléhez és hosszú, hangos tagalog (a Fülöp-szigetiek nyelve) és dumát folytatva valakivel a vonal túlsó oldalán.

Az első vendégmunkások 1993-ben érkeztek ide. Abban az évben, ideiglenes válaszként a munkaerőhiányra, amely a palesztin munkások bejövetelének a korlátozása miatt keletkezett, a kormány engedélyezte az idegen munkások behozatalát. Ezzel Izraelben is elkezdődött a munka emigrációs folyamat, amely az egész világon folyamatban van. Eleinte főleg a földművelési és építkezési ágakban bocsátottak ki engedélyeket, de idővel más ágakban is, mint a gondozásban és a szállodai és vendéglátóiparban is.

Nehéz felbecsülni a munka emigránsok számát Izraelben, főleg azért, mert sokan nincsenek dokumentálva és törvényesen igazolva. 2002 volt a csúcsév, amikor hozzávetőleges becslés szerint 250,000 munka emigráns volt az országban, a nagy részük törvénytelenül. Egy napilap szerint, 2008 végén 107,000 engedéllyel rendelkező és 115 ezer törvénytelen vendégmunkás tartózkodott az országban. 2000 végén a ’törvényes’ munkások nagy része a következő országokból származott: Románia (29%), Thaiföld (22%), Fülöp szigetek (15%).

Soha sem látogattam el a Fülöp-szigetekre, de a tárgy érdekelt és a netten felkerestem néhány tényt külföldön dolgozó filipínokról. A Wikipédia szerint a szigetország lakosainak 11 százaléka, 8-7 és 11 millió között, a zömük nő, külföldön dolgozik, háztartásban és u. n. személyi szolgáltatásokban. A Fülöp-szigetek egy volt államelnöke ezeket „tengerentúli befektetőknek” nevezte el, jelentős valuta hozzájárulásuk miatt az ország gazdaságához, 2009 évében több mint 17 milliárd dollár, a bruttó hazai termék 13.5 százaléka.

A filipínó dolgozók legnagyobb része, vagy 2.8 millió, az USA-ban van, utána következik Szaúdi Arábia, több mint egy millióval és az Egyesült Arab Emírségek, több mint fél millióval. Hongkongban vagy 130 ezer dolgozik, Izraelben közel 37 ezer, de még Pápua Új Guineába is eljutott vagy 13 ezer Fülöp-szigeti vendégmunkás.

Annak idején, amikor Hongkongba látogattunk, egy nap érdekes látványban volt részünk. Egy vasárnapi nap volt, a városban dolgozó vendégmunkások szabadnapja. Sok ezer filipína piknikezett egy üres parkolóban – amely szintén nem működött a hét végén – pokrócokat terítettek a betonra, fényképeket mutogattak egymásnak, DVD lejátszókból hazai melódiákat hallgattak és minden nő saját főztjével kínálgatta honfitársait.

Cikkekből az újságokban, beszélgetésekből barátokkal, akiknek az apjánál, vagy anyjánál, házastársánál, Fülöp-szigeti gondviselők voltak alkalmazva tudom, hogy e nép fiai különleges tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek ideálisak ezen, másoknak nyújtásból álló, nehéz szakma betöltésére. A gondviselők és idős ápoltjaik között gyakran meleg és bensőséges kapcsolat keletkezik. Ha valaki nyilvános helyeken fut össze velük, mindjárt észreveszi odaadásukat és végtelen türelmüket védenceik iránt, szerények és nincsenek szokatlan követeléseik, ami lakhelyüket (az izraeli lakások kicsik) és ellátásukat illeti és amikor – mit lehet tenni, ez az élet velejárója – ápoltjuk meghal, temetéseken és a zsidóknál szokás hétnapos gyászidőszak alatt, találkozunk sírdogáló gondviselőikkel, akinek azután új munkát kell keresni.

Vannak olyan esetek is – nincsenek adataim elterjedtségéről – amelyekben izraeli férfiak Fülöp-szigeti nőkkel házasodtak össze, sok esetben olyanokkal, akik előzőleg szüleik gondját viselték. A Fülöp-szigeti nagykövetség évente népies táncfesztivált rendez, amelyen az itteni vendégmunkások lépnek fel.

Úgy néz ki, ameddig az izraeliek nem lesznek hajlandók maguk végezni el az effajta munkákat, továbbra is rá leszünk utalva e nyájas, barátságos nép szolgáltatásaira. Remélem, hogy a velük való kapcsolatainkban, mi is úgy fogjuk kezelni őket, ahogy ők idős szüleinket: szánalommal, együttérzéssel és emberiséggel.

A TITKOS TÁRSASÁG

Egy hónapja, hat oldalas, kiváló angolsággal megfogalmazott, rendkívül érdekes levelet kaptam légipostával, amelyhez hasonlót soha sem olvastam. Szerzője, egy láthatóan intelligens személy – csak a keresztnevét, Tiffany, árulta el – teljes nevemmel fordult hozzám és hangsúlyozta, nem kér tőlem pénzt, vagy bármi mást. Tudomásomra akarta hozni egy titkos társaság létezését, amelynek a tagjai a világ leghíresebb és leghatalmasabb emberei (az illuminati szót is említette) – színészek, zenészek, tudósok, értelmiségiek, vállalkozók és mások – akiket, ha elárulhatná a nevüket, minden bizonnyal ismerném a televízióból és a sajtóból. E társaság elemezte profilomat és miután megállapította, olyan különleges, ritka és rejtett tulajdonságokkal vagyok megáldva, amelyeket ők keresnek, meghívnak, csatlakozzak soraikhoz. A társaság teljesen ingyen (kiemelés az eredeti szövegben) hajlandó beavatni engem 2300 éves titkaiba, amelyeknek következményeként leírhatatlan vagyonban, boldogságban és teljes lelki nyugalomban részesülök. Nyerni fogok minden szerencsejátékban, vállalkozásaim sikeresekké válnak, megszabadulok káros szokásaimtól és egészségesebb leszek, mindenki csodálni fog és barátom akar majd lenni, minden nő, akit megkívánok, karjaimba fog hullni, tudni fogom, mit hoz a jövő és még a környezők gondolatait is el fogom tudni olvasni.

A hölgy a Szentírásra esküdött, mindez igaz, behízelgően említette tulajdonságaimat, ismételten hangsúlyozta, a rejtett titkokat, amelyekért egy ismert cég 70,000 dollárt volt hajlandó fizetni, teljesen ingyen fogom megkapni és kérte, hogy a csatolt meghívó levelet aláírva küldjem vissza „a legközelebbi pénteki napig”.

Elküldtem a meghívó lapot az egyesült államokbeli postafiókra, de azt is észrevettem, hogy a levél Hongkongban lett feladva.

Két héttel később, a DHL társaság, egy köteg papírt tartalmazó duzzadt borítékot kézbesített postaládámba.

Először a titkos társaság üdvözletét olvastam el, új tagúkhoz. Azt kérték, olvassam figyelmesen el a mellékelt 56 oldalas orientációs füzetet, amely öt igaz történetet tartalmaz. A továbbiakban azt elmondták, a füzetben titkosított üzenet van elrejtve és még ha nem is fedezem fel mi az üzenet, ez mégis felszívódik bennem és két héten belül „három nagyon jó, pénzzel, hatalommal és szeretettel kapcsolatos dolog” fog történni velem. A társaság részletes, belső titkait egy 680 oldalas kéziratban fogom megkapni és elég, ha tíz perc alatt áttekintem a kövér betűkkel szedett címeket, ahhoz, hogy hetvenkét órán belül tizenkét nagy és jó dolog történjen velem.

Ha nőtlen vagyok, szerelmes leszek. Ha szegény vagyok, megtalálom a gazdagsághoz vezető utat. Ha beteg vagyok, felgyógyulok. Ha félénk és bátortalan vagyok, erős emberré válok, aki semmitől sem ijed meg. Ha depis vagyok, boldogságban fogok részesülni.

A levél végén kikerült a macska a zsákból. Bár az első levél legalább háromszor hangsúlyozta, hogy az egész anyagot teljesen ingyen fogom megkapni, a férfi – aki megint csak keresztnevével, mint Jeff, azonosította magát – azt kérte, hét napon belül küldjek $200-t egy US címre, a nyomtatás és a szállítás költségeinek fedezésére. Jeff figyelmeztetett, hogy csak ez az egyedüli alkalom adatott számomra. Soha többé nem fognak hozzám fordulni és semmi áron sem fogom tudni megrendelni tőlük a 2300 éves ókori görögöktől örökölt titkokat tartalmazó kéziratot.

Egy további levelet a paksamétában „szellemi mentorom” írta, aki egy évig fog kísérni „a párhuzamos igen-gazdag társadalomba” való beléptemben. Az ismeretlen úr, egy keveset mesélt saját csatlakozásáról a titkos társaságba. Miként tudta, mindjárt a kézirat rövid áttekintése után, hogyan lehet kezdetben $10,000-t, majd 100,000-t keresni naponta, olyan részvényekbe fektetett be, amelyekről senki sem képzelte el, hogy megsokszorozzák értéküket, hogyan aratott sikert élete minden területén, beleértve szerelmi életét. Levele végén a „tanácsadó” is sürgetett, ne habozzak, utaljam át hét napon belül a kéziratért kért összeget.

Az 56 oldalas füzet öt "elképesztő" történetet tartalmazott, azonos számú nyomorultakról, olyan elkeseredett, kilátástalan, a perifériára taszított, mélyen eladósodott emberekről, akik a válás peremén álltak, vagy életpárjuk otthagyta őket és az öngyilkosságban látták az egyetlen kiutat, de miután elolvasták a 680 oldalas kéziratot, milliókat keresnek évente, mesésen meggazdagodtak, házassági válságuk véget ért, partnerük vissza szeretne térni és manapság csak kacagnak és élvezik életüket, energiaforrásuk kiapadatlan, jól néznek ki, kitűnően érzik magukat és egyetlen aggodalmuk, melyik fényűző helyen fogják tölteni a következő nyaralásukat.

Figyelmesen elolvastam a kiadványt, de nem találtam meg a benne rejtőző titkos kódot. Csak egy hét telt el, de mostanáig semmi említésre való sem történt. Jól érzem magamat, de semmivel sem jobban, mint a füzet elolvasása előtt és ha hirtelen nyerek is egy csinos összeget a lottón, ezt nem fogom a füzet elolvasásának tulajdonítani. Végül is, hosszabb ideje játszok a lottón és itt az ideje, hogy visszakapjam befektetésem egy részét.

Nem utaltam át a kért összeget az Egyesült Államokba (tegnap telt le a hét nap). Egy picit furcsának tűnt nekem, hogy krőzusoknak, akik milliókat keresnek és mindenhez, amihez hozzányúlnak, arannyá válik, az én szánalmas 200 dolláromra van szükségük. Egy másik ok, amiért elhatároztam nem fogok „beruházni a jövőmbe és gyerekeim jövőjébe” az volt, hogy az iratok csomójában, volt egy boríték is, amelyre piros betűkkel ráírták „felnőtteknek szánt tartalom”. A borítékban többek között egy, a hím nemi szervek nagyságát összehasonlító táblázat volt és egy levél, amelyben egy férfi azt állította, hogy a kézirat olvasása jelentősen feljavította szexuális teljesítményeit, elmondta, hogy tanulmányai éveiben sikerült neki lefektetni minden lányt, akit megkívánt és most is, mint milliomos, akinek felesége és gyerekei anyja, egykori szépségkirálynő, 37 nő áll rendelkezésére („háremomban néhány szőke, barna, vörös hajú, ázsiai, három fekete, két európai, egy thaiföldi és két indiai csaj van”), akik bármely pillanatban készek odarohanni és kielégíteni vágyait, de ő szereti a feleségét és beéri vele. Micsoda nagylelkűség!

Természetesen, elvégeztem a nálam szokásos keresést a Google kereső gépben. Egy csomó anyag lehet találni a ’titkos társaságról’ és az igaz az, nem mind negatív. A sok tucat válasz között a csalásról, átverésről, rászedésről, a bepalizásról, Kirsten (az öt történet egyikét ő írta alá) gaztetteiről, van egynéhány pozitív történet is, olyanokról, aki kifizették a kért összeget, megkapták a kéziratot és meggazdagodtak. A probléma: nem tudhatod, hogy ezek nem hamis válaszok, amelyeknek egyetlen szerepe, bizalmat gerjeszteni, hogy további naiv emberek gazdagítsák a névtelen levelek íróját. Hiszen tudjátok, heti 200 dolláros pénzforgalom, megszorozva néhány tucattal, nagyon gyorsan válik millióvá.

Ez másfajta csalás, mint a jól ismert nigériai. Szerzői, kezdeményezői sokkal intelligensebbek és alaposan átgondolták előkészítését. Feltehetően örökké egy kis kétség fog gyötörni, mi történt volna, ha elküldöm a kért összeget? Egy dologban biztos vagyok: egy 680 oldalas kézirat kötött volna ki asztalomon, de vajon a tartalmából betekintést nyertem volna a hatalom, siker, gazdagság, vonzalom titkaiba?

GÖRÖNGYÖS AZ ÚT AZ ÚJ OPERÁCIÓS RENDSZER ADAPTÁLÁSÁIG

Nemrég történt: hű számítógépem elkezdett vacakolni. Egy kicsit meglepődtem, mert úgy véltem, hogy csak néhány éves, de amikor kikotorásztam papírjait, rájöttem, hat éve vettem, 2004 szeptemberében. Ilyenkor szokás felsóhajtani es félhangosan elsuttogni: Hogy fut az idő!

Most már kénytelen voltam egy újat keresni.

Az újságok tele vannak olcsó számítógépeket hirdető reklámokkal, egyszeri akciókkal és néha az a benyomásod támad, hogy egy szép összeget hajlandók neked fizetni, csak legyél olyan kedves es vidd haza gépüket. A baj az volt, nem volt halvány dunsztom sem, melyiket csábító ajánlatot fogadjam el. Szerencsémre van egy régi, jó barátom, akit vagy 15 éve ismertem meg, amikor mint számítógép technikus látogatott el először hozzánk. Azóta már más a foglalkozása, de továbbra is jól ismeri ki magát ezen a téren. Azt javasolta, találkozzunk a lakása szomszédságában levő üzletben. Az eladók udvariasak es profik voltak, de – nejem szerint – talán mi voltunk az első nem- orosz emigráns származású vevők az üzletben. A fiatal férfi, aki minket szolgált ki, időről időre barátunk segítségére szorult, amikor nem találta meg a helyes héber kifejezést.

Valahogy úgy vásárolok számítógépet, ahogy ételt rendelek az étteremben. Nem a menü legolcsóbb tételét választom, hanem azt, amire pont kedvem szottyan. Így állítottam a számomra megfelelő gépet is. Az eladó felsorolta milyen processzorok, alaplapok, memóriák, tápegységek vannak a leltárukban, elmondta tulajdonságaikat, előnyeiket es miután barátom is véleményt nyilvánított, azt választottam, amelyik a legjobban megfelelt szükségleteimnek – komoly Internet használó, általában néhány programot es ablakot nyitok ki egyidejűleg, de nem vagyok gamer és nincs szükségem elsőrendű grafikus processzorra sem. Csak a lista összeállításának a befejezése után összegezte az eladó a tételeket. Nem lepődtem meg. A számítógép, amelyet rendeltem, nem fog akciókban szerepelni, de azzal vigasztaltam magamat, hogy sokkal magasabb árú gépet is választhattam volna.

Amikor megmutattam a részletezést fiamnak, ő is megjegyezte, hogy drága gépet vásároltam („ma 40,000-50,000 forintos gépek vannak a piacon”), azért, mint tudatos fogyasztó, még az este egy árösszehasonlító weblapra navigáltam és a keresőbe egyenként betápláltam az árlista tételeit. A felfedezést, hogy az árak, amelyeket az üzlet felszámított, valamivel alacsonyabbak voltak a weblap legolcsóbb árainál, nagy elégtétellel nyugtáztam. Amellett megjegyzem, csak ritkán van közös nevező az olcsó vételárak és a cégek megbízhatósága között.

Néhány nap múlva értesítettek, számítógépem kész van. A cég nem rendelkezik technikussal, aki a vevő lakásában beszerelné a gépet, de reméltem, hogy magam is boldogulok. Egy rövid bemutatás után az üzletben, izgatottan hoztam haza új szerzeményemet. Imádom a technikai újításokat és minden új szerkentyű kellemes bizsergést okoz. Először törölnöm kellett régi gépemből mindent, ami személyes, fényképeket, leveleket, okiratokat és olyan szoftvert is, amely nem átruházható. Kihúztam az összes kábelt és remegő kezekkel bekapcsoltam az új gépet. Azt hittem, elég sikeres voltam, de amikor benyomtam az aktiváló gombot, drága készülékem fittyet hányt nekem. Még egyszer felülvizsgáltam az összes kapcsolatokat és újra próbálkoztam. Nulla! Már arra gondoltam, jaj, fel kell megint öltöznöm és visszavinnem a gépet, amikor az áramkör konnektor felett egy be-ki kapcsolót fedeztem fel. Csakugyan egy fontos biztonsági eszköz, de ki a frász tudhatja, hogy van ilyen?

Az első gátat áthágtam, de az akadályverseny csak elkezdődött. Az új gép operációs rendszere a Windows 7, állítólag egy megbízható rendszer, jobb a Vistánál, amely totális kudarc volt. Ez valószínűleg így is van, de először ki kell tanulnom titkait. A régi Windows XP-ben úgy úsztam, mint a hal a vízben, de az új rendszerben mindent keresnem kellett. Bizonyos ikonok eltűntek, másokat elhelyeztek és egynéhány új is jelent meg. Még a különféle funkciók nevei is megváltoztak. Így például a Vezérlőpultban hiányzik a ’Program Eltávolítás, vagy Módosítás’ parancs. Végül rájöttem, hogy a ’Programok és Jellegzetességek‘ cím alá rejtették el. (A tanulási görbém elég meredek volt és nem hiszem, korlátoltságom miatt, de e pillanatban végre a képernyő előtt ülök és írok, ahelyett, hogy engedetlen szoftverrel foglalkoznék).

Az út azért elég hepehupás volt. Néhány napja például, nejem azzal telefonált az irodába, hogy elment a bankba és amikor hazajött, a gép ki volt kapcsolva. Beindította, elugrott valamit vásárolni, de amikor hazaért, megint sötét képernyő fogadta. Egy kicsit ideges voltam az úton hazafelé, mert közben azon törtem a fejemet, mi okozhatta a jelenséget. Szoftver, amelyet installáltam, laza kapcsolat, vagy isten őrizz, meghibásodás? A végén aztán leesett a tantusz. A vezérlőpulton, a Power Options (energiagazdálkodási lehetőségek) alatt, az volt bejelölve, hogy a képernyő 5 perc múltán fog kikapcsolni és a gép 20 perc után Sleep Mode-ba (alvó üzemmód) megy. Mindkét ablakocskába beírtam ’Soha’ és a jelenség elmúlt. Nem itt a helye az energiaspórolásnak.

Egy sokkal komolyabb dolog történt másnap délután. Amint megpróbáltam kinyitni valamilyen prezentációt, YouTube-ot, vagy akár belépni egy weblapba, a következő jelent meg a képernyőn: „Ez az intézkedés meg lett szüntetve az érvényben lévő korlátozások miatt ezen a számítógépen.” Ezúttal már nem sikerült egyedül rájönnöm a megoldásra. A mindent-tudó keresőgép segítségét vettem igénybe és miután betápláltam szó szerint az egész mondatot, felfedeztem, hogy mások is ebbe a problémába ütköztek. Néhány megoldást próbáltam ki sikertelenül, amíg rátaláltam arra, amely megfelelt az én esetemnek.

Néhány órával azelőtt, egy program installálása közben, az utasítások garmadának a végén, az ablakocska alján, kérdés jelent meg, vajon akarom-e, együtt a programmal, Google Böngészőjét is telepíteni. Nem vettem észre a kérdést, nem töröltem az X-et mellette és a böngésző installálva lett gépemben. Persze mindjárt amint észrevettem a huncutságot, töröltem gépemről a ’Program Eltávolítás’ parancs segítségével, de már késő volt. Az idegen böngésző megváltoztatott néhány rejtett beállítást és a Microsoft böngésző használata meg lett zavarva. A weblapon közölt részletes utasítások alapján, beléptem a Registry-be (rendszerleíró-adatbázis) – kizárólag gyakorlott felhasználók számára javasolt művelet – és a Chrome böngészőnek, amely elrabolta előző meghatározásaimat, töröltem minden jelét.

Végezetül, azt mondhatom, meg vagyok elégedve új játékommal. A számítógép rendkívül csendes, egyáltalán észre sem lehet venni, hogy működik. Többé-kevésbé megszoktam már a Windows 7-t is, bár csak kevés szempontból előnyösebb a jó öreg XP-nél, de figyelmeztetem mindazokat, akik azt fontolgatják, hogy az új operációs rendszert telepítik gépükre:

Néhány periferális berendezés nem egyeztethető össze az új rendszerrel és a gyártók, akik a beépített avulás hívei, nem fejlesztenek meghajtókat számukra. Az érdekük: új terméküket vásárold meg és ne használd továbbra is néhány éves készülékedet. Ki kellett dobnom HP szkenneremet, Logitech web kamerámat. A nyomtatóm, szintén HP gyártmány, ugyan működik, de ma már érdemesebb többfunkciós készüléket venni, szkenner, nyomató, másoló, fax egyben, úgyhogy a nyomtató rúdja is kifelé áll.