RENDHAGYÓ HÚSVÉT

Pészach, a mi Húsvétunk, talán a legcsaládiasabb zsidó ünnep, az u. n. Széder este, asztal körüli lakmározással és vidám dalok sorával jár és amikor a múlt héten összegyűlt a család, természetesen szülői házban megünnepelt estékre is visszaemlékeztem.

Szüleim nem voltak vallásosak, anyám inkább egy vallásos tartozás nélküli Legfőbb Lény létezésében hitt. Házunkban nem ettünk kóser ételt, de péntek este anyám gyertyát gyújtott és elrebegte az áldást is. Szombatonként a zsinagógába kísértem apámat (a Zsigmond - ma Frankel Leó - utcaiba jártunk, Budán), de általában a többi gyerekkel játszottam az udvaron és csak a Halotti Imára, vagy a Nagy Ünnepeken, a sófár (kosszarvból készült kürt) fújásra, mentem be és ültem mellé.

Hasonlóan, inkább hagyományos, mint vallásos módon ünnepeltük meg Széder estét is. Egyetlenke vagyok és azért csak hárman ültünk az ünnepi asztalhoz. Apám félhangosan mormolta a héber szöveget a kétnyelvű Haggadából (az egyiptomi kivonulás történeteinek gyűjteménye) és ha érdekesebb részhez ért, felolvasta a magyar verziót is. Anyám nem tanult meg héberül olvasni, de igyekezett többé-kevésbé követni a felolvasást német nyelvű könyvében. Mivel apám is csak akadozva olvasott héberül, a szertartás elhúzódott, míg végül is elfogyott a türelmünk és sürgettük, hagyja már abba és lássunk a lakomához.

Anyám igazi mesterszakács volt. Mióta elhunyt csak ritkán ettem olyan finom és szilárd maceszgombócokat, mint amelyeket ő készített. Az itt szokásos gefilte fishról (töltött hal) soha sem hallottunk, nálunk a kocsonyás ponty dívott, alaposan meghintve piros paprikával. A fő étel sült liba volt, méghozzá nem tormás céklával (mint itt szokásos), hanem valódi reszelt tormával.

Ami különösen megmaradt az emlékezetemben, az ünnepi dalok voltak, amelyeket apámmal énekeltünk az étkezés után. Szövegük, egy kivétellel, a Haggadá kiválasztott héber részeinek szövege, de a dallamok úgy látszik minden országban eltérnek és teljesen mások, mint amelyeket Izraelben ismernek. (Néhány éve sógorom családjával ünnepeltük Pészachot Amszterdamban és a dallamok nemcsak különböztek az itteniektől, hanem egy picit komikusnak is hangzottak számunkra).

Az egy kivétel az u. n. „Egy Ki Tudja?” volt, amely számokhoz kapcsolva fölsorolja a zsidó hagyomány jeles alakjait és alapkönyveit. Ezt édesapám magyarul dalolta. Csak a kezdete maradt meg:

„Jó édes barátom, mond meg mi az egy? Egy az Isten, él a mennyekben és mindörökké ámen!

Jó édes barátom, mond meg mi a kettő? Kettő a Frigytábla, egy az Isten, él a mennyekben és mindörökké ámen!

Jó édes barátom, mond meg mi a három? Három az Ősapánk, kettő a…” és így tovább, négy az Ősanyánk, öt a Mózes könyve, tizenháromig, a pontos kulcsszavakra már nem emlékszem.

Nem szeretem különösen a pászkát, de vannak élvezhetővé tevő elkészítési módjai. Említettem már a maceszgombócot, amely a magyar éttermekben nincs is Húsvéthoz kötve és az egész évben kapható. A legtöbben talán azt sem tudják, hogy ez az étel zsidó eredetű. Pészach nyolc napján apám és én nagy bögre tejeskávét kaptunk reggelire és igyekeztünk minél több maceszt belenyomkodni. Aztán itt van a matzo brei, a zsidó bundás kenyér, ami nem más, mint tojásos pászkarántotta. Az ünnepről visszamaradott pászkát vörösborba lehet áztatni, csoki krémmel befedni és néhány rétegben tálalni, de ez már új eredetű, feleségem receptje.

Legénykoromban és házasságunk elején nem ünnepeltük meg Pészachot, de amint gyerekeink nagyobbak lettek, elhatároztuk, a többséggel tartunk és megtaláljuk a nekünk megfelelő keretet. Végül is a héber nyelvű, hazájában érthetővé vált Haggadá, nagy része elbeszélés jellegű. Az ünnep másik neve a Tavasz Ünnepe, az ablakok nyitva vannak és Széder este minden lakásból vidám dalolás hangzik. A gyerekek már az óvodában megtanulják a dalokat és élvezik a szertartást, mint például a Má nistánát, amikor a legfiatalabb gyerek elénekli, miben különbözik ez az éjszaka az év többi éjszakáitól, vagy az áfikománt, amikor a gyerekhad egy elrejtett maceszdarabkát keres. Az ügyes megtaláló jutalmat kap!

Sokszor külföldi vendégeink is vannak, kis lakásunkban egyszer már 22-en ültünk a Széder asztal köré. Törzsvendégünk egy hölgy fiával, akiknek nincs más családjuk. Csak egyszer fakadt ki: „hogy lehet Szédert ünnepelni céklás torma nélkül?” és hazaküldte fiát, hogy hozzon belőle a szegény magyaroknak, aki nem tudják, mi dukál.

A mi Széderünk eléggé rendhagyó, főleg a történelmi jelentőségű fejezeteket olvassuk, a vallásos részeket pedig többnyire átugorjuk, de sokat dalolunk és a hangulat emelkedett, talán azért is, mert igyekszünk az előírt négy pohár bort meginni. Csak egyet sajnálok, nem figyeltem eléggé apámra és csak keveset tudok a magyar-zsidó hagyományos melódiákból átadni családomnak.