AZ IRIGYSÉG ÉS FÉLTÉKENYSÉG FEKÉLYE

Mi az legelső dolog ami az eszetekbe jut, ha valaki a féltékenység szót említi? Én Otello és Deszdemona tragikus történetére gondolok, mint a példájára egy szép szerelmi kapcsolatnak amelyet az ostoba, vak és teljesen alaptalan féltékenység tönkretett.
A féltékenység egy összetett fogalom. Otello történetében két egymáshoz közelálló, a birtoklási vággyal kapcsolatos érzelem játszik központi szerepet. Az egyik az irigység – kielégitetlenség, harag a másra, aki birtokol valamit, amit megkívánunk (a keresztényeknél a hét főbűn egyike), a másik pedig a féltékenység – önbizalom hiánya által kisért félelem, hogy másvalaki elorozza tőled a szeretettedet, vagyis valamit amit ‘birtokolsz’.
A történet gazembere, Jago, irigyelte a nála tehetségesebb, a nagyközönség által imádott parancsnokát és aljas cselszövényekkel felkeltette Otellóban a féltékenységet, míg végül is a pusztitó érzelemtől megvadult férfi megfojtotta szegény feleségét.
Mindkét rokon érzelem romboló hatású, gyógyíthatatlan betegség amely belül rág, savanyúvá, szerencsétlenné teszi a tőle szenvedőt – nem is említve a környezetét – feldúlja a családi békét, elront jóbaráti kapcsolatokat. Ugyanakkor azonban ezek az érzelmek sokszor arra is ösztönzik az embert, hogy javítsa a teljesítményeit, túltegyen magán, mindent megtegyen, hogy megmutassa ő a tehetségesebb. Személyi kapcsolatokban arra késztetik, hogy megpróbálja bizonyítani, ő a jobb, megértőbb, odadóbb, ideálisabb partner.
Ezek pozitív aszpektusok – mindaddig míg nem jár velük a vetélytárs elgáncsolása – mert egy páros viszonyban egy döcögő kapcsolatot állíthatnak helyre, az irigység esetében pedig versengést váltanak ki és előrelendítik a társadalom egészét. Mint Milos Forman mutatja be filmében, az „Amadeus”ban, a Mozart és Salieri közötti versengés eredményeként az emberiség néhány mesterművvel gazdagodott meg.
Sokat írtak és írnak ezekről az érzelmekről. A szociológia azt próbálja felderíteni mik a szituációk amelyek előidézik a féltékenységet és ez milyen módon nyilatkozik meg a különféle társadalmakban. Mindannyian tudjuk például, hogy a szenvedélyes vérmérsekletű latin népeknél elég néha ha ránézel valaki feleségére ahhoz, hogy férje bicskája kinyíljon. Ugyanakkor az amerikai antropológus Margareth Mead olyan társadalmokról számol be amelyekben a férfi feleségét, vagy lányát felajánlja barátainak sexuális célokra.
Minden nyelvben léteznek hasonló közmondások mint „a szomszéd pázsítja zöldebb”, vagy „eszí a sárga irigység” (bár angolul az irigység ‘színe’ zöld).
A pszichológusok ezen ősi emberi érzelmeknek, amelyek már gyerekkorunkban felébrednek és velünk maradnak életünk utolsó napjaig, gyökereit kutatják és megpróbálnak segíteni pácienseiknek, megbirkózni a féltékenységgel, különösen a beteges fajtájával, amely erőszakban nyilványul meg (mint Otello esetében). Ide tartozik a pénisz irigység is. Freud szerint a lányok irigylik a fiúkat akiknek van valamilyük ami nekik nincs, de ennek az érzelemnek a férfias szemszögét ismeri mindenki aki valaha egy nyilványos vizeldébe látogatott.
A teológusok harmoniát és felebaráti szeretetet igyekeznek létrehozni egyházközségükben, ami szerény véleményem szerint nemcsak nehéz feladat, de ellenkezik is az emberi természettel. A vallás mindig a haladás esküdt ellensége volt, mert a papok azt hirdették az elnyomottoknak, a jusstalanoknak, hogy nem szabad fellázadniuk keserű sorsuk ellen és irigyelniük a gazdagokat. Az osztályellentét isten akarata és a szegények az egekben nyerik el igaz jutalmukat.
A Bibliában sokszor szerepelnek ezek az érzelmek. Káin irigyelte Ábelt, Mózest bátyái irigyelték, Saul, a király, irigyelte Dávidot, Ráchel és Lea nővére irigyek és féltékenyek is voltak egymásra, maga az isten is mint „féltékeny isten” van ábrázolva, aki osztatlan szeretetet kíván meg híveitől.
Az életemben a féltékenység néhány példájának voltam tanúja. Társaságunkban jót nevettünk barátaink túlzott félelmén, hogy valaki elcsábítja a párjukat, de az érintett fél számára ezek a megnyilványulások sokkal kevésbé voltak mulatságosak. Egy barátnőm panaszolta, hogy barátja naponta felülvizsgálja kivel beszélgetett mobil telefonján. Az egyik barátunk nem engedte meg feleségének, hogy más férfivel táncoljon, a másik, aki gyakran dolgozott éjjeli műszakban, megtíltotta nejének, hogy barátnőivel moziba menjen, távollétében a négy fal közé börtönözve szegénykét.
A legszélsőségesebb esettel a munkahelyemen akadtam össze. Egy mérnök felesége – egy eléggé átlagos kinézésű ipse, akit semmi képen sem lehetett jóvágásúnak nevezni – meg volt győződve arról, hogy párját minden nő ellenálhatatlannak találja és amiatt teljesen megőrjítette. Két példa: Amikor a cége férjét munkaügyben külföldre akarta küldeni, ez a derék némber eldugta útlevelét és ezáltal megakadályozta utazását. Egy másik esetben, amikor a férj betegszabadságon volt és főnöke küldetésében titkárnőjét felhívta a férfi otthonát, felesége válaszolt a hívásra és azzal kezdte a csevejt: „Te is a férjem egyik kis ringyója vagy?” A házasság válással végződött. A volt férj manapság sokkal boldogabbaknak látszik, de kétlem, hogy az asszony is annyira meg lenne elégedve.
Ami a feleségemet és engem illet, nagy szerencsénkre az irigység és féltékenység ragálya soha sem fertőzött meg minket. A napokban egy hölgy e-mailben felhivott, vegyek meg egy népszerű könyvet, amely „meg fogja változtatni az életemet, mintahogy az övét is megváltoztatta”. Elutasítottam javaslatát. Nem irigylek más emberfiát, nem akarom, hogy életem megváltozzon – rosszabbra is változhat! – a sors kegyes volt hozzám, jó nekem így, az irigyek, meg a féltékenyek pedig mehetnek a pokolba.

HÚSFALÓK ÉS NÖVÉNYEVŐK

Családunk számára a vegetarianizmus ötlete nem idegen. A tárgy először boldogult szüleim házában merült fel. Este általában hideget eszünk. Sajtot, túrót, felvágottat, herringet, szardiniát, tojást, zöldséget és más efélét. Ezt a menűt Izraelben néhány helyi finomság egészítette ki, olyanok mint a humusz (csicseriborsó krém), thina (szezám püré), padlizsán saláta és avokádó. A gyerekeinknél, mint mindenkinél aki Izraelben született, vagy nevelkedett, a humusz fontos helyet foglal el minden étkezésnél. Amikor fiamat bar-mitzva ajándékként külföldre vittem, keserű csalódás volt számára, hogy rokonaink asztalán hiányzott ez az alapvető élelmi cikk, amely nélkül (szerínte) egy étkezés nem is számít étkezésnek. Csodálkozva kérdezett:
„Mond, ezek nem zsidók?”
Szüleim egyik kedvenc étele, amely gyakran szerepelt az asztalukon, a füstölt nyelv volt. A gyerekeim apjuk jó étvágyát örökölték, mindent ami izletes, élvezettel elpusztítottak és csak ritkán kérdezték meg egy bizonyos fogás héber nevét – szüleim keveset tudtak héberűl és a legtöbb ételnek a magyar nevét használtuk – amíg egyszer az egyik lányka kiváncsi lett és megkérdezte miért van ennek a ’felvágottnak’ olyan furcsa neve. Anyámat egy kicsit meglepte a kérdés:
„Mi az, hogy miért nevezik nyelvnek? Azért mert ez egy marhanyelv!”
A gyerekek szemei tágra nyíltak és abban a pillanatban felfogtuk, hogy ez rossz válasz volt. Azután megtanultuk, hogy amikor a gyerekek vannak az asztalnál, mindent amit nagymamájuk eléjük tesz szivesen elfogyasztanak, hacsak nem bocsátkozunk túlságos részletekbe a fogások nevét és forrását illetően – mint pld. a vagdalt máj, vagy ikra esetében.
Mindez hiába volt és mindkét lányunk egymásután vegetáriánus lett, de ez talán a kamaszkor egyik velejáröja. A legidősebb lányunknál akkor történt a fordulat, amikor az ujságban megjelent egy hír, hogy egy hentes beteg csibék húsát árulta. Rövid idő múltán fiatalabb lányunk szintén a növényevők soraihoz csatlakozott. Zsenge gyerekorától az állatok bolondja volt. Kóborgó kutyák ezt ösztönösen megérezték, nyomaiba szegődtek az utcán, haza követték és türelmesen várakoztak az ajtó előtt a kis angyalkára. Hátha kijön és dob nekik egy csontot. Az ő esetében akkor telt meg a pohár, amikor sulijában a tanitónéni biológia órán egy halat boncolt. Mindkét lány hosszú ideig kitartott elhatározása mellett, míg aztán más-más okok miatt, visszatértek a húsevők keblébe.
A nagy lány közben férjhez ment és az első fiának a súlya a szűléskor kevesebb volt a normánál. A lány azt hitte, az ok a vegetarianizmusa lehetett és amikor másodszor is másállapotos lett, nem túl lelkesen, de újra elkezdett húst enni: Eleinte főleg olyan ételeket helyezett előnyben mint a bécsiszelet, amelyben a zsemlyemorzsa álcázza a hús állati eredetét. Valószinüleg véletlennek köszönhető, de tény, a második unokánk szűletésekor túlsúlyú volt.
A húga megint követte nővérét, de főleg amiatt, mert már terhére volt a vegetáriánus étrendhez tartozó nélkülözhetetlen tápanyagok – amelyeknek a hiánya betegséget okozhat – beszerzése és elkészítése.
Mint más szülők, én is azt hittem, jól ismerem a gyerekeimet. Jót mulattam annak idején amikor a lányaim vegetáriánusok lettek. Úgy véltem, a világ sérelmeire túl érzékeny lányok múló bolonderiája, de ami a fiamat illeti, biztos voltam, ez a bacillus soha nem fogja megfertőzni. Ehhez túlságosan szereti a jódarab, szaftos sztékeket. Nyilvánvalóan alaposan tévedtem! Továbbra is imádja a nyálcsurgató húsokat, de nem nyúl többé hozzá. Ő ideológiai alapon választotta a vegetarianizmust. Nem akarja, hogy valamilyen élőlény miatta veszítse el az életét.
Amszterdami unokahúga és a férje voltak azok akik kinyitották a szemét. Soha nem fogom elfelejteni e kettő esküvőjét. Összehasonlíthatatlanúl eredeti és szép lakzi volt, sok jó szándék lett befektetve az előkészületekbe – a ceremónia után (az amszterdámi csodaszép régi portugál zsinagogában!) a meghívottak mind hajóra szálltak, amely kihajózott a tengerre és ott töltöttünk 24 kellemes órát – de sajnos az étel (borzalom!) vegán volt, sem tojás, sem tejtermék, csakis tisztán növényi ételek voltak a menűn. Igazán liberális vagyok. Nem életszükség számomra, hogy minden étkezésemben húst egyek, adjatok nekem egy nagy tányér rakott krumplit, spenótöt, rántott karfiolt, vagy akár sűrű bablevest (füstölt hús nélkül is jó) és meg sem mukkanok, de a fenti rendezvényen ezeknek híre sem volt, talán azért is mert még a ’normális’, húsos holland konyha is elég gyatra. Ha egy hollandus jót akar enni, kinai, vagy indonéz étterembe megy. Egy étkezés fénypontja úgy formájú volt mint a húsleves, de amint megkóstoltam, kiderűlt a szörnyű igazság: ez egy mustár leves volt! Az első kikötőben ahol hajónk lehorgonyzott, partra szálltam. Vendéglátóimnak azt mondtam, hogy szeretném gémberedt lábaimat egy kicsit kinyújtani, de a valóságban nyúlfuttában szaladtam az első útbaeső kioszkhoz. Még soha sem élveztem ennyire egy sonkás szendvicset!
A vegetarianizmus egy szép tan és még arra is hajlandó vagyok, hogy elvei közül néhányat elfogadjak, de mit tehetek, imádom a húsikát! Igaz, hogy nem azért élünk, hogy táplálkozzunk, hanem azért táplálkozunk, hogy éljünk, de ha már muszáj ennünk, legalább élvezzük! Vegetáriánus étel, mégha olyan diplomás mesterszakács készíti el, akinek a Michelin útikalaúz öt csillagot adott, mindig csak anémiás, suta utánzata lesz az valódinak.
A fiam nemrég kelt össze választottjával. Úgy határozott, hogy ezen a rendezvényen is betartja elveit és vendegéinek vegetáriánus ételt szolgál fel. Nem avatkoztam be az előkészületekbe. Ez az ő esküvője és joga van úgy határozni ahogy jónak látja, csak egyet kértem: legyen irgalmas apjához és az étlapon ne szerepeljen mustár leves!

A CSILLAGOK - VAJON ELÉRHETELENEK?

Egyszer megkérdeztek “Miért írsz te tulajdonképpen?” A kérdés egy kissé meglepett. Amióta emlékszem magamra , írogatok, éppúgy mintahogy lélegzek, járok, beszélek (ami a közlést illeti, más a helyzet. Csak amióta felpirkadt az Internet hajnala, kezdtem el közölni írásaimat. Számomra ez a század találmánya. Nem igényel erőfeszítést és kiadást és ami fontos számomra, lehetővé teszi a kommunikációt is olvasóimmal). Csak arról írok ami felserkenti a kiváncsiságomat, kutatást végzek, ellenőrzöm az adataimat, kimásolok egy-két idézetet, kiegészítem az elgondolásaimmal és mindezt összekötöm egy rövid írás keretében, de ez sohasem az út vége. Időröl időre újra átnézem, ha csak azért, hogy felfrissítsem emlékezőtehetségemet, kapcsolodó események folytán, vagy egy olvasó megjegyzése alapján, törlök, javítgatok, hozzáírok valamit és ha a változás lényeges, újraközlöm az egészet.
Az űrrepülések tárgya mindig érdekelt, szeretem a tudományos fantázia könyveket, rabja vagyok a sikerültebb sorozatoknak és épp azért természetes az elhatározásom, megvizsgálni a teoretikus alapot amelyen az elbeszélések néhánya alapul. Remélem a téma benneteket is érdekelni fog, semmi szándékom előadni és eszem ágában sincs az okosat adni. A tények mind a kezetek ügyében vannak a Wikipédiában és más forrásokban és ha valami felkelti érdeklődéseteket, mélyebben foglalkozhattok vele, mint én tettem.
Az űrközlekedés kulcsa – az óriási távolságok miatt, messze túl azon amit korlátolt emberi érzékeinkkel fel tudunk fogni – a sebesség és a fizikai világunkban elérhető legnagyobb érték a fény sebessége. Amikor a fény sebességéről beszélnek, arra a sebességre gondolnak amellyel a fény egy légüres téren halad át, Ez egy végső sebesség, amelyet semmilyen részecske, vagy test sem képes túlhaladni, nem a technológiai korlátozások miatt, hanem azért mert a temészet törvényei nem teszik lehetővé.
Elméletileg, a fény sebessége megközelíthető, de ahhoz, hogy csakugyan elérjük, végtelen mennyiségű energiára lenne szükségünk és emiatt az egész vállalkozás lehetetlenné válik. Csak egy olyan részecske amelynek nincs tömege, mint maga a fény, vagy az elektromágneses sugárzás, képes elérni a fény sebességét. (A tömeg a testben levő anyag mennyiségének mértéke. Ez egy állandó érték, amely mindenütt, akár a földön, akár a világűrben, változatlan marad, nem úgy mint a súly amely a nehézségi erő hatása alatt változik). A fény sebessége vákuumban kb.300,000 km másodpercenként. Átlátszó anyagban, mint a levegő, üveg, vagy a víz, a sebessége csökken. Ezzel az óriási sebességgel egy másodperc alatt hétszer meg lehetne kerülni a földet!
A csillagászati távolság egysége a fény sebessége. Az a mondat „a föld és a nap közötti átlagos távolság 8 fényperc és 20 másodperc”, azt jelenti, hogy a nap 8 perccel és 20 másodperccel hamarább kelt fel mielőtt a fénye elérné a szemünket. Ha egy bizonyos csillag négy fényévre van távol a Földtől, a fénye csak négyszer 9,460,730,472,580.8 év múltán ér el hozzánk, de valójában csak kevés csillag van ennyire „közel” hozzánk. (A földhöz legközelebb levő ismert csillag, a Proxima Centauri, 4.22 fényévre van tőlünk). A csillagok tegtöbbje sokkal messzebb van az űr ezen félreeső csűcskétől ahol a naprendszerünk van.
Idő utazásról álmodoztok? Látni akarjátok milyen volt a messzi múlt? Parancsoljatok! Ha egy romantikus pillanatban felnéztek a csillagos égre, tulajdonképen a múltba néztek. Nem a mostani csillagképet látjátok, hanem a régmúltit, az ezer, sok százezer, vagy sok millió évekkel előttit, attól függően milyen messze van az adott csillag a Földtől. Még az is lehetséges, hogy a csillag amelyet a párotokat átkarolva bámultok, már régesrég nem létezik és csak a fényét látjátok, amely sok évvel mielőtt a csillag tűze kialudt volna, kelt utjára és csak most érkezett meg ide hozzánk.
1905 június 30-án, amikor megjelent Albert Einstein „Mozgó testek elektrodinamikája” cimű cikke, amelyben megalapozta a speciális relativitás elméletét, a kozmosz elvesztette az ártatlanságát. Szélsőséges megrázkodtatás ért mindent ami világegyetem törvényeinek a megértésével volt kapcsolatban, amely a klasszikus newtoni mechanika legértékesebb tőkéje volt és annyira megfelelt az alapvető intuicióinknak.
Einstein elméletének, hogy a fénysebesség egy határérték, messzemenő hatása volt az űrrepülések jövőjére. A leghaladottabb űrhajó amelyet NASA mostanáig az űrbe indított csak a kozmikus feltételekben nevetséges nyolc km/mp sebességet érte el. Még a fénynek magának is, amely mint láttuk ennél összehasonlíthatatlanul sebesebb, mérhetetlenül sok évre van szüksége, hogy átkelje a csillagok közötti távolságokat. Ebből viszont arra következtethetünk, hogy ha sikerül is megközelítenünk a fény sebességét, az út a legközelebbi tetszetős csillaghoz sok-sok ezer, hacsak nem millió évig fog tartani. Olvastam egyszer egy elbeszélést amelyben az eredeti űrhajó legényzet gyerekei, unokái, dédunokái folytatták az őseik utat. Sok generáció született és halt meg a hajó fedélzetén, amíg a főld ahonnan elindultak annak idején, éppúgy mint utuk célja mondává vált amelyben nem mindenki hitt. A legénység egy része azon a véleményen volt, hogy a hatalmas űrhajó az egész világuk és rajta kivül nem létezik semmi.
Gondolatébresztő elbeszélés, mondák, mitoszok, vallások keletkezéséről, de minket persze nem elégít ki, hogy csak a leszármazottaink sok generáció múltán érjék el a csillagokat. Saját magunk szeretnénk odajutni rövid életünk folyamán, de a fény végső sebességének az a jelentősége, hogy a világegyetem csillagjai elérhetetlenek maradnak az emberiség számára. Ha csak nem találunk valamilyen módot megkerülni ezt a korlátozást, a tudományos fantázia elbeszélések, fantasztikus elbeszélések maradnak és nincs semmi esély, hogy ember lába valaha egy másik csillag földjére lépjen.
Egy igéretes teoretikus megoldás, amely megkerüli a fenti korlátozást, az u.n. féreglyukak segitségét venné igénybe az űrutazások leröviditésére. Ez az elnevezése azoknak a folyosóknak amelyeket egy feltételezett fizikai jelenség alkot és amelyek jelentősen megröviditenék az utat két egymástól messze fekvő pont között, vagy akár egy másik világegyetembe nyílnának.
A féreglyukak keletkezésére nincs pontos magyarázat, de valószinüleg amiatt alakulnak, hogy a gravitáció befolyása alatt az univerzális téridő meggörbül . Minél erősebb a gravitáció, annál közelebb kerülnek egymástól távol eső pontok az univerzumban egymáshoz.
A három dimenziós kozmoszt egy darab posztóhoz lehet összehasonlítani. Amikor a posztó ki van terítve, két ellentétes csücske távol van egymástól, de amikor összehajtjuk, a távolság a csücskök között lerövidül és akár egymáshoz is érhetnek. Látszólag egy elegáns megoldás, amely lehetővé teszi távoli galaxisok meglátogatását anélkül, hogy egy egész élettartamot kelljen rászánni az utazásra, de még ne szaladjatok jegyeket rendelni! A szomorú valóság az, hogy úgylátszik csak az atomnál kisebb részecskék, mint pld. az eletronok számára nyílnak spontánul mikroszkópikus féreglyukak, de nagy féreglyukak keletkezése, amelyek lehetővé tennék olyan „nagy” részecskék átjutását mint az atom, nem is említve más tárgyakat, ki vannak zárva.
Az álom vége? Nem szükségesen. Szerencsénkre, a konokság be van kódolva az ember természetébe és a „ez lehetetlen” válasz elfogadhatatlan számára, sem a mindennapi életben, sem a tudományban. Bizonyos tudósok azt vélik, hogy mivel a gravitáció az amely létre hozza a féreglyukakat, a fekete lyukak (egy olyan égitest, amelyben a gravitáció olyan erős, hogy onnan semmilyen anyag, sem fény nem képes kijutni és azért csak csillagászati eszközökkel látható) rendkivülisége, mint gravitációs erőforrás, lehet az az eszköz amely olyan nagy féreglyukakat létesít, amelyeken nagyobb tárgyak, mint pld. űrhajók is áthaladhatnak.
Érdekes tény, hogy míg egy oldalról a tudományos fantázia írók a legujjabb tudományos teóriákra alapozzák elbeszéléseiket, a folyamat ellenkező irányban is müködik. 1985-ben az ismert csillagász és író Karl Sagan a következő kérdést tette fel egy Kip Thorne nevű fizikus barátjának:
„Vajon a fizika törvényei lehetővé teszik a féreglyuk használatát arra, hogy lerövidítsük a végtelenül nagy távolságokat az űrben?”
Sagannak a válasz az akkorában munkában levő „Kapcsolat” cimű regényének a cselekményéhez volt szüksége. A válasz egy számitásokkal és képletekkel degeszig tömött cikk volt, amelyben először vetették fel tudományos alapon azt lehetőséget, hogy a féreglyukak használatával, majdnem azonnal juthatunk el egymástól fényévek ezreire lévő csillagrendszerek egyikéből a másikba. (Mellesleg, a féreglyuk az időutazást is lehetővé teheti, de ezúttal nem fogok ezzel a tárggyal foglalkozni). Miután Sagan megkapta a választ amelyet akart, 1986-ban megjelent a könyve, amelyet később egy film is követett, Jodie Fosterrel a főszerepben.
A tudományos fantázia írók lecsaptak a prédára és könyveikben a galaxisok között forgalmat a féreglyukak segitségével mint befejezett tényt kezelik. Az egyik kedvenc sorozatom a TV-ben a Deep Space Nine volt, egy stratégiai fekvésű űrállomásról, közel egy féreglyukhoz, amely lehetővé teszi a kapcsolatot az Alpha és Béta Kvadráns és a távoli Tejút galaxis („Gamma Kvadráns”) között és azért élénk forgalmú kereskedelmi központtá vált.
Egy másik érdekfeszítő sorozat, amely még nem ért véget, a „Battlestar Galactica”. A féreglyuk más népszerű sorozatokban is sztár szerepet játszik, de sajnos nem hiszem, hogy hamarosan olyan tudományos áttörés várható, amely lehetővé teszi az utasforgalmat más naprendszerekhez . Meg kell elégednem azzal az izgalommal amelyet a legjobb science fiction könyvek és sorozatok szolgáltatnak. Csak azon morfondírozok néha, ha valaha a teóriák űrutazásokról távoli galaxisokba valóvá válnak, miről fognak a következő generációk álmodni?
Talán egy anyag adóállomásról, amely hasonlóan fog működni mint a mai fax masinák, de képes lesz azonnal átörökíteni minden anyagot, szervest, vagy szervtelent, akár élő embereket is, egy adótól a másikhoz, függetlenül a távolságtól közöttük.