Kiruccanás Olaszországba

Október elején megvalósítottuk egy régi tervünket és feleségemmel Olaszországba utaztunk. Nem próbáltunk minden történelmi, vagy turisztikai szempontból fontos helyet meglátogatni, voltunk már Rómában, Velencében, Milánóban, Capriban és sok más helyen, de még sok a látnivaló, szeretjük a festői tájakat, az emberek kedvességét, a nyelv dallamoságát, az ételt, egy olasz barátunk is van és itt volt az ideje, hogy felfrissítsük ottani szép emlékeinket.
Csak az első estét töltöttük Romában. Szállodánk Assisiben volt, ahol Szent Ferenc született, munkálkodott és sírja van, szentélye az egyik legszebb templom amelyet valaha is láttam. (Vajjon a Basilica San Francesco körüli komplexus - lásd fent - nem emlékeztet benneteket a Lhassai Potala Palota látványára?) Assisiből könnyen el lehet érni sok szép északi várost, az utak jók, megfelelően vannak kitáblázva és kellemes meglepetésemre az olasz sofőrök dacára annak, hogy zabolátlanul száguldoznak, sokkal megértőbbek más vezetők gyengeségei iránt mint például a tipikus izraeli. Az időjárás is mindvégig a javunkra volt, egy nap egy keveset esett, de még az ernyőmet sem kellett kinyitnom. Azonkivül kitünő kis autónk volt, egy Class A Merci, GPS-el felszerelve és ez is sokat segített.
Elöször életemben volt alkalmam GPS-t használni és melegen ajánlom minden turistának aki le akarja egyszerűsíteni kirándulását és megelőzni az időrabló kérdezősködést, térképböngészést, eltévedést és visszafordulásokat. A GPS beszéli nyelvedet, érzékeli hol vagy az adott pillanatban és kísérteties pontossággal, élő szóval irányít célpontodhoz.
Ahhoz persze tudnod kell hová szándékozol eljutni. Annak a GPS modelnek amelyik az autónkba volt beszerelve az az apró hátránya volt, hogy nem elégedett meg a város nevével, hanem a pontos címet kérte betáplálni. Amikor Firenzébe igyekeztünk, kénytelen voltam választani egy címet azok közül amelyek a GPS memóriájában voltak tárolva. Baj nélkül eljutottunk Firenzébe, de aztán elirányított egy kis házhoz és diadalmasan (kürtszóval) kijelentette: „Elérted célállomásodat!”
Szerencsésnek érezhettük magunkat, hogy nem állította le a motort és nem dobta a sluszkulcsot a kezembe. Ezt a bizonyos GPS-t azt hiszem együgyü amerikai turistáknak programozták. Kifejezetten anyáskodott és ha nem követted szó szerint utasításait, addig hajtogatta, amíg rá nem hallgattam (vagy leállítottam!), de arról a helyről ahova elhozott, egy külvárosi mellékutcából, még a hírét sem láttuk a hires Campanilának, vagy a Duomonak. Vissza kellett folyamodni a régi, kipróbált módszerekhez, megkérdezni a járókelőket merre van a „Centro Storico” és remélni, hogy nem irányítanak olyan utcába ameyikbe nincs behajtás.
Utazásunk legnagyobb tanulsága, hogy akármikor utazol, még október elején is amikor az idény már hivatalosan befejeződött és az iskolai év is elkezdődött, hacsak nem választasz látogatásod időpontjának egy viharos, szeles, havas, dermesztően fagyos napot – a legtöbb ismert hires helyet sokezer más embertársaddal kell megosztani.
Mint fényképeimen látható, a kis tér a Fontana di Trevi elött úgy néz ki mint egy sikerültebb Gyurcsány elleni tüntetés. A Spanyol Lépcsőkből nem láttunk semmit, csak a tömegeket amelyek minden talpalatnyi lépcsőfokon kényelembe helyezték magukat. Ghiberti paradicsomi ajtaját Firenzében csak embermagasságon felül tudtam lefényképezni és ha közelről akartunk látni egy részletet, nagynehezen tudtunk csak odafurakodni. Szerencsénkre maga Michelangelo, vagy Firenze városa Dávid szobrát talpazatra helyezte és így kiemelte a bámészkodók tömegéből. Az egyetlen amit az Uffizi Gallériaból láttunk a hosszú-hosszú sorok voltak. Itt még a fenti viharos napon való látogatás sem segítene, az egyedüli módja, hogy ezt világhíres képcsarnokot megtekinsd – hacsak nem akarsz a korai hajnali órákban helyet foglalni a sorban – szervezett csoporthoz csatlakozni és hetekkel előre bejelentkezni.
A leszálított árú, fapados járatokon kivül az is fokozza a tömegek áramlását, hogy az olaszok mindent megtettek, hogy megkönnyítsék még a legöregebb, legjáráskorlátozottabb turista számára is a látogatást. A tipikus olasz város Budához, vagy Prágához hasonlóan egy hegy köré épült amelyen kisebb-nagyobb vár és katedrális/templom körül középkori házak sorai terjeszkednek minden irányban. A nagyobb városokban a hegy tövében kiterjedt parkolóhelyek létesültek és onnan (mint Budán a Siklóval), ingyenes lifttel, vagy mozgólépcsők sorával lehet feljutni a várba.
Az olaszok akikkel találkoztunk készségesen segítettek felvilágositással, magyarázattal, ha csak megértetted olasz hadarásukat. Az éttermek drágák a taljánok országában, de azonkivül is 2 óra dél után este 6-ig sehol nem lehet étkezni. Sziesztáznak! Nap közben általában meleg szendvicset, vagy pizzát és salátát fogyasztottunk és a fárasztó kiruccanások után a szállodánkban vacsoráztunk. Lakosztályunknak jól felszerelt konyhája volt és amikor olasz barátunk nálunk töltött egy éjszakát, feleségem javaslatára megismertettem vele a magyar konyha egyik titkát és lecsót főztem. Nem volt nehéz feladat paradicsomot, zöld paprikát, hagymát vásárolni, rájuk mutattam és amikor a mennyiség a tasakban elegendőnek tünt, bemondtam a „basta”-t, de, hogy hívják például olaszul a ’virsli’t?
Néhány eladónak próbáltuk lerajzolni, körülírni amíg rájöttek mit akarunk. A salami, mortadella, prosciutto tipikus olasz húsféleségek, a virslit viszont Németországból importálják és ahogy a csomagolásra van ráírva, ’würstel’-nek nevezik. Piros paprikát sem voltam képes szerezni, még valami zöld szinü füszert is produkáltak, de piros szinűről soha sem hallottak. Végül is beértem egy mexikói füszerkeverékkel. Az eladók mindvégig angyalian türelmesek, mosolygósak voltak és amikor például sokkaltam az egy kilós sótömböt amelyet a pultra tettek számomra, az egyik kalapácsot ragadott, néhány darabot lezúzott, porosította őket és ezeket egy zacskóba tette. Mondanom sem kell: A helyi húsok, sajtok, borok, fagyik isteniek voltak.
Nekünk a legjobban a kis városok, Gubbio, Perugia és főleg Siena tetszettek. Kevésbé vannak elárasztva turistákkal, kevésbé vannak elüzletiesedve, az emberek közvetetlenebbek. Mint a sienai gyümölcsös üzlet tulajdonosa mondta: Szereti a szülővárosát, amelyik egy meleg, szép és biztonságos („non pericoloso”) hely. Erre azt válaszoltam, hogy mi bizony egy elég nem biztonságos helyen lakunk, de azért mi is szeretjük országunkat. Persze mindjárt megkérdezte merre lakunk és kiderült, jó barátai laknak Haifán.
Ilyenek az olaszok. Bemész egy üzletbe valamit vásárolni és bensőséges párbeszéd kezdődik közötted és az árus között. A pult közöttünk mintha eltűnt volna és hogyha egy kicsit többet értettük volna egymás nyelvét, akár az élettörténetünket is elmeséltük volna egymásnak.

Fényképalbum