MAGASABB SZINTRE TÖREKSZÜNK

Meglehetősen utálok sorba állni, de mit tegyek, néha ez az egyedüli út az üdvösséghez. Egy nap, amikor türelmetlenül toporogtam egy végtelen sor közepén, meglepetten konstatáltam: a legtöbb előttem és mögöttem álló fiatal magasabb nálam. Soha sem tartoztam a hórihorgas srácok közé, de azért törpe sem voltam. Egy picit megszeppentem, a körülvevők átlagemberek voltak és nem kosárlabda játékosok: „csak nem kezdtem el zsugorodni?”

Amint módom támadt rá, megmértem a magasságomat és megnyugodtam. Változatlanul 1.73 cm vagyok, egy milliméterrel sem alacsonyabb, mint amennyi voltam mióta érett lettem. Ha ez így van, az egyedüli magyarázat az, a mai ifjúk magasabbra nőnek, mint az én generációm! Egy röpke böngészés a statisztikában megmutatta, az egész világon ez az irányzat, minden generáció magasabbra szárnyal, mint a megelőző. Kíváncsi lettem. Hol élnek a legmagasabb emberek?

A válasz más volt, mint elvárásom: Európában!

Az Egyesült Államok ugyan a legfejlettebb és leggazdagabb állam a világon, de Európa sem kullog a második helyen minden téren. Így például, ami a testmagasságot illeti, nemcsak utolérte Amerikát, hanem túlhaladta. Ennek az egyik oka, a ’vén kontinens’ egészségügyi és szociális rendszerei, sokkal haladottabbak (ennek egy példája a brit „Nemzeti Egészségügyi Szolgáltatás”). Csak a múlt héten olvastam: a ’gazdag’ US -ben a lakosság 15%-nak nincs betegbiztosítása. Évente 20,000 ember hal meg amiatt a prózai és szomorú ok miatt, hogy nincs módjában megfizetni az orvosi kezelést! További 700,000 amerikait csődbe jutatják a szédületes magasságú orvosi költségek.

Századékok folyamán, az Egyesült Államok lakosai voltak a világ legmagasabb emberei, de a második Világháború vége óta lassan csökkent a különbség közöttük és az európaiak között, amíg végül az utóbbiak vették át a vezetést. Meglepő adat: a mindentudó Wikipédia szerint, a legmagasabb emberek a világon ma a Dinári Alpokban élnek (úgy látszik hiányoztam azon az órán, ez a hegység a volt Jugoszlávia hosszán vonul át és Albániában ér véget). A férfiak átlagmagassága ebben a körzetben 185.6 cm, a nőké pedig 171 cm.

A Social Science Quarterly című folyóirat szerint, a háború után felgyorsult az átlagos testmagasság növekedése, a 20-ik század közepe felé lelassult és 1975 környékén újra gyorsabb lett, de ezúttal csak a fehér lakosságnál. A dinári férfiak és a velük egykorú amerikaiak közötti magassági különbségek manapság elérik a 9.3 centimétert! Utánuk következnek 3.3 centis különbséggel a holland férfiak, a harmadik és negyedik helyen a svédek és németek vannak és az ötödiken, azok, akik a törökországi Izmir közelében élnek. A nőknél is a hollandok a másodhelyezettek (a feleségem, aki holland származású és a háborúban született, a legidősebb a családban, de egy fejjel kisebb húgánál és két öccsénél), utána meg Belgium, Ausztria és Németország következnek.

Az emigráció okozza azt, hogy az átlagos US lakos alacsonyabb termetű. Az amerikai fehérek átlagmagassága 2.65 centiméterrel haladja meg az országos átlagot. A fekete férfiak 0.9 és a nők 1.6 centiméterrel alacsonyabbak, míg a különbség a mexikóiak és a fehérek között 8.3 és 6.1 cm (de azok, akik az US-be emigráltak, jelentősen magasabbak azoknál, akik Mexikóban maradtak!)

A legalacsonyabb termetűek bolygónkon az 50-nél idősebb korúak Indonéziában élnek, ahol az e korú férfiak átlagmagassága 158 és a nőké 147 cm (a 19-23 korúak ebben az országban, férfiak és nők egyaránt, átlagosan 4 centiméterrel magasabbak!), ez után következik India, 161.2, illetőleg 152.1 centis magassággal, Vietnam és Mexikó.

A fenti adatok persze csak azokra az országokra vonatkoznak, amelyek többé-kevésbé pontos statisztikai adatokkal szolgálnak lakosságukkal kapcsolatban. Így például ellentmondó állítások vannak arról, hogy a világ legmagasabb termetű emberei a szudáni dinkák, de amíg országuk nem kezdi el a demográfiai adatok számon tartását és közlését, nem fogjuk tudni mi a valóság. A legalacsonyabbak köztudottan az afrikai pigmeusok, akiknél a férfiak is átlagosan 1.5 méternél alacsonyabbak.

A növekedés életünk három időszakában a legszaporább: a 9 hónapos fejlődés alatt a méhben, a születés pillanatától kb. 2 éves korunkig, valamint a pubertási periódus idején. A 2 évnél idősebb gyerekek testmagassága sokkal lassabban növekszik, de a teljes nemi érettség elérése után is, még néhány évig, általában 20-22 éves korig, is érzékelhető egy bizonyos lassú növekedés.

A felnőttek végső testmagasságát öröklött és környezeti tényezők határozzák meg. Az egyén által örökölt egyedi emberi gének, az első változó nagy része. A második determináns tényező környezeti és egészségügyi tényezők kombinációja, amelyek, mielőtt elérné a felnőttkort (amikor a növés megszűnik) hatnak fejlődésére.

Az egészséges növekedés alapfeltétele a rendszeres tápanyag-szolgáltatás, amelyeknek hiánya a fenti három időszakban jelentős fejlődési elmaradást okozhat. Nehéz anyagi körülmények között élő, vagy krónikus betegségekben szenvedő gyermekek és serdülők, akik nem részesülnek a szükséges tápanyagban, visszamaradnak fejlődésükben a hason korú fiataloktól. Amint viszont megjavulnak külső körülményeik, vagy felépülnek betegségükből, sok esetben hirtelen és meglepő előrehaladás tapasztalható fejlődésükben.

Ebben az esetben, mint sok másban, is a gazdagok ivadékai járnak jobban. Világos összefüggés található a jövedelem és a testmagasság közt: a többet keresők, többet képesek nyújtani sarjadékaiknak, akik azután új magassági rekordokat döntenek meg. Mint már említettem, Európában jobb az anyagi javak elosztása, mint Amerikában. Az európai állami egészségügyi rendszerek és szociális védőhálók jobb feltételeket biztosítanak az amerikainál – amely mellesleg kétszer annyiba kerül!

A testmagasság meghatározásában, az örökletes tényezők mellett, a hormonrendszer szerepének van döntő fontossága. A növekedés szabályozásáért az agyalapi mirigy által termelt növekedési hormon felelős, csökkent mértékű elválasztása törpenövést, túlzott mennyisége óriásnövést eredményez. Dacára annak, hogy testmagasságunk általában a húszas éveink elején eléri végső határát, szervezetünk egész életen át termeli a hormont és csak idősebb korban, 60 év felett, csökken a szintje. Termelődése napi ritmust és időszakos ingadozást mutat, de az éjjeli órákban a legintenzívebb. Ez is az egyik oka, miért fontos, hogy a fiatalok eleget aludjanak. Tartós kialvatlanság – például a katonai szolgálat idején – nem csak fáradságot okoz, hanem a normális növekedési folyamatot is megzavarja.

Vajon az ember magassága befolyásolhatja személyiségét, sorsát, életmenetét? Egy nemrég olvasott cikk azt állította, hogy az alacsony embereknek rosszabb a szellemi és testi egészsége, mint az átlagos magasságúaknak. Ennek az lehet az oka, hogy az alacsonyabb termetűek által tapasztalt nehézségek, olyan területeken, mint az iskolában, állástalálásban, kapcsolatteremtésben, kedvezőtlenül befolyásolják egészségüket.

A mai társadalom, főleg a férfiak esetében, a magasságot a szépséggel és sikerrel azonosítja, az átlagnál alacsonyabbak pedig a normától eltérőnek látják magukat és úgy érzik, kötelességűk folytonosan bizonyítani férfiasságukat.

A történelemben, de ismerőseink körében is, nem hiányoznak példák arra, hogy „az alacsony termetűek eltökéltebbek, energikusabbak, harciasabbak és elég gyakran agresszívebbek is, átlagos és magas felebarátiaknál”. Néhány pozitív és negatív példa (és elnézést kérek, hogy együtt említem őket): Atilla, a bibliai Dávid király, Napóleon, Ben Gurion, Husszein király, Deng Xiaoping, Hitler, Lenin, Sztálin, Mussolini, Rákosi és a maiak közül Sárközy és Ahmadinezsád, biztos vannak még néhányan. A nők esetében viszont az alacsony termet nem hátrány. Edith Piáf hírnevét, mint a sanzonok királynője, egyáltalán nem befolyásolta, hogy alig volt 150 cm magas.

A magas emberek élete sem problémamentes. Itt az örökös keresés a megfelelő öltözék után, a túl rövid ágyak, a kényelem hiánya a tömegközlekedésben, a nehézségek megfelelő pár találásában, de napjaikban, sok sportágban, mint a röplabdában, futásban, úszásban, vívásban stb., a magasok rendkívül keresettek. A kosárlabda játékosok pedig civilizációnk szupersztárjai.

Vajon a testmagasság változása csakugyan lezárul a pubertás utáni években?

Nem teljesen, a haladott korban megújul, csak fordított irányban. A normális öregedés tünetei közé tartozik a testmagasság-zsugorodás, amelynek okai többek között, a rosszabb poszturális kontroll, ízületi kopás, a csontsűrűség változása, az izomzat mennyiségének és a testsúlynak csökkenése, lágy szövetek sorvadása.

Ritka esetekben ez a folyamat már a 55-60 éves korban is elindulhat. Szerencsémre, haladott életkoromnak köszönhetően, ez az egy veszély már nem fenyeget.

Jelenleg úgy néz ki, hogy minden generáció 5-10 centivel túlnövi az előzőt. Ük-ükunokáink már 250 centi magasak lesznek és potom néhányezer év múlva az átlagemberi magasság 3-4 méter lesz. Mi lesz ebből? Óriások fajává válunk? Nem értek hozzá, de azt hiszem egy idő után azért ez a folyamat vagy megáll, vagy megfordul.

Custom Search

AZZÁ LESZÜNK, AMIT ESZÜNK

Egy Peter Menzel nevű fényképész néhány éve egy érdekes kutatást kezdeményezett. 24 országba látogatott el és 30 átlagos családot, fényképezett le, együtt azzal az “élelmiszeradaggal”, amelyet tagjai egy hét folyamán fogyasztanak és ennek árával dollárban. Munkájának eredménye az „Éhes Bolygó” című könyvben jelent meg. Én csak egy prezentációt láttam, amely csak e családok néhányát mutatja be, de a szemnyitogató fényképek így is gondolatokat keltettek bennem az országról országra és családról családra különböző ételkultúráról. (Szerény véleményem szerint, ahelyett, hogy azt mutatták volna fel, minden család mennyit adott ki élelemre, a dollár helyi vásárlóerejét kellett volna felmutatni. Németország és Lengyelország szomszédos országok, de biztos vagyok abban, ha a lengyel család ugyanazt az élelmiszerkosarat kívánná meg, mint a német, sokkal kevesebbet fizetne érte, mint az500$ -t, amennyibe ez a kosár Németországban került).

Így például, lehetetlen nem észrevenni, milyen sör, bor, gyümölcslé és ásványvíz mennyiségeket fogyaszt a német család, szemben az olaszokkal, akiknek asztalára kevesebb hús és sokkal több pasta, liszttermék és kenyérfajta kerül. A lengyelek és angolok az egyedüliek, akik sok édességet fogyasztanak. A japánok – mint közismert – sok halat esznek, kevés zöldséget, gyümölcsöt és tartózkodnak a tejterméktől, míg Kuvaitban a zöldségek gazdag változata és egy tojástálca játszanak sztárszerepet a bemutatóban. Az amerikai fekete család, úgy látszik nem a legtehetősebbek egyike, tápláléka kevés hús, hal, zöldség és sok gabonanemű, pizzák meg szirupok. A mexikói család is sok gyümölcsöt, zöldséget és halfélét fogyaszt és kevés húst, de kénytelen egy bizonyos összeget szánni egy víztartályra és sok üveg kólára is. A víz Kínában sem iható és az ottaniak egy víztisztító készülékkel büszkélkednek, meg különféle édesített italokkal. Az egyiptomiak sok zöldséget és kevés húst esznek, a mongolok sok vörös húst, kenyeret, süteményféléket és kevés zöldséget és gyümölcsöt. Ami az ecuadoriakat és a butánokat illeti, ezek talán nem éheznek, de nem engedhetik meg maguknak a húst, halat, tejtermékeket és kenyeret, táplálékuk, zöldségen és gyümölcsön kívül, maguk sütött tésztafélékből és kásákból áll. Az ecuadori élelmiszeradagban egy zsák batáta is szerepel.

Különösen szánalomra méltó a csádi család, úgy látszik egy menekült tábor lakói, 1.6$ értékű (feltételezem, hogy a csádiak számára ez egy komoly összeg) szegényes heti adagja. Ezek a szerencsétlenek csak kásákat és talán hüvelyeseket tartalmazó alap élelmiszerből tartják fenn magukat.

Ez után a lenyűgöző prezentáció után, elkezdtem gondolkodni a különféle élelmiszercikkeken, amelyek néhányszor naponta tűnnek el bendőnkben és arról mennyire találó az ismert mondás ”azok vagyunk, amit eszünk”, vagy magyaros változata, „azzá leszünk, amit eszünk”.

Látszólag telibe talál. Baj van az egészségünkkel? Villámgyorsan kiderül, a legtöbb egészségügyi panasz mögött helytelen táplálkozás rejtőzik. Mi, a nyugati kultúra fiai, akik a történelem legbőségesebb korszakában élünk, nemcsak azért eszünk, mert éhesek vagyunk, hanem a hangulat javítására is, időtöltésként, családunkkal, vagy barátokkal.

Élvezzük, ha beülhetünk egy chef étterembe, vagyont adunk ki egy néhányfogásos ínyenc menüért és ízlelő szemölcseimnek új kulináris élményeket nyújthatunk. Saját otthonunkban is, a normálisoknál (véleményem szerint) közülünk, az ünnepies alkalmak jó kifogással szolgálnak egy kiadós lakoma rendezésére. Zaftos bárányborda, zsírtól csöpögő malacsült, tükörtojás néhány tojásból, friss szelet kenyér megkenve vastag vajréteggel, camembert sajt sok-sok százalékos zsírtartalommal, de mit lehet tenni, a gonosz, ünneprontó orvos bácsi megfenyeget ujjával és tudományos kutatásokból idéz, melyek szerint a telített zsírok nemcsak súlytöbbletet okoznak, hanem fogyasztásuk hatására növekszik a vérben lévő káros koleszterin (LDL) mennyisége, felgyorsulnak az érelzáródási folyamatok, szív- és keringési betegségek állnak elő és növekszik a trombózisok gyakorisága. A végeredmény sokszor halál, vagy ’legjobb esetben’ részleges rokkantság.

Az is bizonyítva lett, világos kapcsolat áll fenn az általunk fogyasztott étel és a magas vérnyomás között, ma a leggyakoribb idült betegség, amelytől a nyugati világ lakosságának a negyede szenved.

Helytelen táplálkozás, zöldség, gyümölcs nem-fogyasztása, sok betegséget okozhat, mint például a skorbutot, amelyet súlyos C vitaminhiány hozhat elő (hajósokra volt jellemző, akik sok hetet töltöttek a tengeren) és vérszegénységgel, foghullással, bőr alatti bevérzésekkel jár. B3 hiányú táplálkozás pellegrát okozhat, amelynek a szimptómái a bélrendszeri zavarok, étvágytalanság, fáradékonyság, fejfájás, levertség és végül akár halál is. Azok is, akik lemondanak a húsfogyasztásról, nem válnak védetté a betegségekkel szemben. Vegetáriánus éttrend B12 vitaminhiányt okozhat és az eredmény: vészes vérszegénység és az idegrendszer elkorcsosulása. A berí-berí Távol-keleten, a hántolt rizs fogyasztása következtében fordul elő, de fejlettebb országokban is ismerik, ott az alkoholbetegség okozza. A tünetek (többek közt), gyengeség, izomsorvadás, idegbénulások, a végtagok reszketése, a beidegződések lelassulása és szívelégtelenség.

Néha az a (hülye) ötletem támad: ha teljesen felhagynánk az evéssel, ellenállóvá válnánk betegségekkel szemben és egészségesen halnánk meg, de a tudomány még nem találta fel az étel nélküli fennmaradás módszerét. Mi tehát a megoldás? Arról nincs vita, a táplálkozási változások hozzájárulnak a veszélyokozók csökkenéséhez, de a nagy kérdés az, mik a helyes táplálkozás alapjai? Naponta jelennek meg új, egymással ellenmondó kutatások, minden klinikusnak mások a javaslatai, de egy pontban mind megegyeznek: majdnem minden élelmiszeri cikk fogyasztása, mérsékelt mennyiségben és időközönként, nem ártalmas. Egyensúlyra kell törekedni és semmit sem eltúlozni, még a javasolt élelmiszerek, mint a zöldség, gyümölcs fogyasztását sem és bizonyosan nem a vitamin tabletták nyakló nélküli nyeldekelését. Nem hiszek az aszketikus életmódban, amely azokat a nyomorultakat, akik hirtelen szívrohamot kaptak (és sajna sok ilyen van) kenyérre és vízre ítéli, viszont, nem csak azért táplálkozunk, hogy ne haljunk éhen. Ízletes, esztétikus, változatos étel, kulturális szükséglet és az étkezésnek nemcsak jó lakatónak kell lennie, hanem élvezetesnek.

Én is átestem a traumán, amikor testem hirtelen 'elárult'. Az esemény maga nem volt rémítő, fogalmam sem volt, hogy egy szívroham kellős közepén vagyok, nem éreztem fájdalmat. Külföldön, a hegyekben, hirtelen bénító fáradalmat éreztem, csak nagy nehezen vonszoltam el mázsás testemet a szállómba, úgy estem az ágyra, mint egy fatuskó és néhány órát aludtam. Azután felkeltem és folytattam programomat. Aznap este bulira mentem és hajnalig mulattam.

Megdögölhettem volna ott a vadidegenben, de tény, nem történt meg! Csak egy fél év múltán, rutin EKG vizsgálat keretében, a doki félig magának motyogva megjegyezte: „Aha, látom, szívrohama volt.” Felháborodva tiltakoztam. „Nekem? Soha!”, de amikor megkérdezte történt-e velem valami rendkívüli körülbelül hat hónapja, eszembe jutott az a szokatlan kimerültség Svájcban és felfogtam: a szívbetegek nem annyira zártkörű klubjának tagjává váltam.

A jó az egészben az volt, nem kellett többé tartalékos katonai szolgálatot végeznem, de a következő évek folyamán egyre több és több tablettát voltam kénytelen nyeldekelni. Dacára ennek, helyzetem nem javult. Pont fordítva, nehezemre esett a járás és minden erőkifejtés szorító fájdalmat okozott mellemben. Katéterezésre küldtek, az orvosok megállapították, nem lehet ballont bevezetni koszorúerembe, sztent beültetésére sem vagyok alkalmas és hármas bypass műtétre jegyeztek elő. Eléggé kétségbe voltam esve. Valamilyen okból nem imponált nekem, hogy felhasítják testemet és minden alkalommal, amikor fürdőruhát öltözök, mindenki észreveszi a 'cipzárt' szőrős mellkasom közepén. Buta férfias büszkeség minden bizonnyal, hiszen számtalan személy esett át hasonló műtéten és visszatért normális életmódjához, de a fő ok, amely meggyújtotta nálam a piros lámpát az volt, hogy megtudtam, a bypass műtét csak ideiglenes megoldás. Az érdugulások évek, néha már hónapok múltán visszatérnek és még a legjobb esetben is 10-15 év után, a paciens új operációra szorul.

Két hónappal a műtét előtt, feleségem egy bácsijától hallottam a német Dr. Mayer gyógymódjáról, amely böjtökre és helyes étkezési szokások kialakítására alapul. A bácsi egy Dr. Finger nevű orvosnőnek, aki azokban az években Izraelben dolgozott és erre a módszerre specializálta magát, köszönheti, hogy egyik lába megmenekült az amputálástól, az erek teljes eldugulása miatt. A doktornő vissza készült utazni Németországba és kezeltjei társulatot alapítottak, hogy helyettesítőt találjanak, aki a gyógymódot folytassa.

A választás Dr. Yossi Dayanra esett, egy általános orvosra, aki nagy frusztrációt élt át, amikor, miután apósát alaposan kivizsgálta és korához képest egészségesnek nyilvánította, a férfi jókedvűen hazament, összeesett és meghalt. Dr. Dayan arra a véleményre jutott, hogyha ez minden, amit a modern orvostudomány képes tenni egy emberért, akit tisztelt és szeretett, más módszereket kell keresni, amelyekkel hatékonyabb eredményeket lehet elérni. Lemondott a posztjáról a városi korházban, a társulat küldetésében Németországba utazott, kitanulta a Mayer metódust és visszatérte után Izraelbe, kinyitotta a privát Dr Dayan's Integrated Medicine klinikát. A klinikában az orvos túlsúlytól szenvedő betegeket kezel, meg a közvetlenül és közvetett módon ettől származó betegségeket, mint a magas vérnyomás, cukorbetegség, szívbetegség, derékfájás, fejfájások és rákos jellegű betegségek is.

Dr. Dayan fogadott klinikájában és miután megvizsgált, felügyelete alatt elkezdtem otthon a kúrát, amely hat hétig tartott. Nem bocsátkozok részletekbe, a metódus Magyarországon is ismert és orvosi dolgokról inkább a hozzáértők írjanak. Az itteni nagyközönség jól ismeri Yossi Dayan nevét. Gyakran meginterjúvolják, előad, cikkei megjelennek a sajtóban és a Neten. Néhányszor meghívott előadásaira, de udvariasan visszautasítottam. A teória nem nagyon érdekel, csak az, hogy az én esetemben, a módszer teljes mértékben bizonyította magát. Azóta 26 év telt el, lemondtam a műtétet, abbahagytam az orvosságok egy részének szedését, munkába járok, utazgatok és élvezem az életet.

Nehogy félreértsetek, Dr. Dayannak tarsolyában nincs csodaorvosság a szívgörcsre, de módszere – amelyet ’szike nélküli műtétnek’ nevez – kívánatosabb, mint a bypass operáció, mert a kezeltek visszakapják az életminőségüket és nemcsak10-15 évre! Továbbra is beteg vagyok és ha az utolsó busz álmaim országába, másodperceken belül indul a tőlem néhányszáz méterre levő állomásról, nem szakadok meg az utána futástól és nagy sajnálattal lekésem, de nem élek remeteéletet és nem vonom meg magamtól az élet gyönyöreit. Néhány éve még síelni jártam, majdnem mindent eszek, de mérsékelt mennyiségekben és többé-kevésbé rendszeres időpontokban. Kávét cukor nélkül iszok, este sokkal kevesebbet eszek és a mai napig betartom a Mayer metódus legfontosabb részét.

Kollegáim és barátaim elnézően kezelik e furcsaságomat (ez nem az egyedüli), de tudják, egyszer a héten böjtölök és aznap nem ebédelek velük és nem fogadok el vacsora meghívásokat.

Custom Search

OTTHONCSERE

Vagy harmincöt éve egy kedves kétgyermekes házaspárral ismerkedtem meg Svájcban. Meghívtak a házukba és megbarátkoztunk. Egy évre rá, feleségemmel és gyerekeimmel látogattam meg őket. A baráti kapcsolat a mai napokig fennáll, de ezúttal arról akartam beszámolni, miként jutottak ők el hozzánk.

Terjedelmes házuk egy magas hegy lábánál terül el és valószínűleg ez volt az oka odaköltözésüknek is. A svájciak a gyalog túrák bolondjai. Hétvégeken több a túrázó az erdőkben, mint a fa. Leparkolják az autót a hegy tövénél, kiveszik a poggyászból a túracipőt és az egész család – nagyi, papi, szülők, kisded gyerekek – menetelni kezd. Ép azért, amikor barátaink megkérdezték, akarunk-e lakást cserélni, tudtuk, hogy három szobás kis lakásunk Tel Aviv egy forgalmas lakónegyedében, nem fog megfelelni szükségleteiknek. Azokban az években feleségem nénijének szép, narancsligetekkel körülölelt háza volt vidéken és neki javasoltuk, cserélje el házát svájci barátainkkal. A néninek és férjének kapóra jött javaslatunk. A svájci hegyek tiszta és hűvös levegője pont az volt, amire vágyakoztak az izraeli nyár nyomasztó hőségében.

Az egy havi házcsere sikeresen lebonyolódott. Mindkét fél megtalálta számítását. Az izraeliek élvezték az elkábító tájat, az örökzöld erdőket, mezőket, a kellemes időjárást, de miután dolgos emberek voltak és nem szerették a tétlenséget, a háziak beleegyezésével, egy kis tatarozást is végeztek barátaink házában. A svájci család pompásan érezte magát a számukra szokatlan lángoló napsütésben, tetszett nekik, hogy hirtelen zivatarveszély nem fojthatja vízbe kirándulási terveiket, habzsolták a sok olcsó zöldséget, gyümölcsöt. Rövidnadrágban, szandálban végigcserkészték a környéket és szombatonként, amikor szünetel a tömegközlekedés, gyalog mentek a tengerpartra – kb. egy órás út minden irányban. Szép emlékekkel, lelkesen tértek haza és néhány év múltán, megismételték ugyanazt a házcserét.

Feleségem amszterdami rokonai is gyakran cserélik el házukat más házaspárokkal olyan országokban, amelyekbe szívesen utaznának szabadságra. Egy nagyon különleges hajóházban laknak a város egyik folyóján és soha sincsenek nehézségeik cserepartnert találni. A közeli európai országokon kívül, rövidebb-hosszabb szabit töltöttek már, két apró lányukkal, Indonéziában, Mexikóban és Floridában is.

Kétségtelenül ez más országok látogatásának az egyik legolcsóbb módja és mivel ottani lakósok házában, lakásában lakunk, lehetővé válik – sokkal jobban, mintha a turistaszállásban időznénk – belsőséges ismeretséget kötni a hely szokásaival, életmódjával, a jellegzetes ételekkel, az árakkal, a nyelvvel stb. Ha még olcsóbban akarunk utazni, kocsit is cserélhetünk. Amellett, a szabizás ez a módja megköveteli, hogy résztvevői alkalmazkodó természetűek legyenek, türelmesek, bizakodók, nyitottak és olyanok, akik hajlandók bizonyos mértékben kompromittálni magánéletüket. Elvégre szélesre tárod házad 'titkait' csak levelezésből és talán néhány telefonbeszélgetésből ismert vadidegenek előtt és csak hazaérted után fogod felderíteni az esetleges károkat tulajdonodban. Ugyanakkor viszont kötelezed magadat olyan helyen lakni egy ideig, amelyről fogalmad sincs mennyire fog megfelelni szükségleteidnek, szokásaidnak. A matrac kényelmetlen, a lakás dermesztően hideg és nincs benne megfelelő fűtő alkalmatosság (mint velünk történt februárban Malagában), vagy túl meleg és nemcsak, hogy nincs lég kondi, még egy ventilátor sem, a konyha felszerelése erősen hiányos, minden koszos és egy szélsőséges forgatókönyv szerint, a szobákban hemzsegnek a poloskák!

Személyesen soha sem cseréltük el lakóhelyünket mással, de néhányszor, amikor külföldre utaztunk, barátaink rendelkezésére bocsátottuk lakásunkat. Egy esetben vendégünk romantikus hangulatot akart teremteni, gyertyát gyújtott a nappaliban, elszundított és amikor felocsúdott, látta, a gyertya tövig égett és kiégette az asztalt. Más esetben példás rendben kaptuk vissza lakásunkat, de azután, megdöbbenésünkre, a villanyszámla csillagmagas volt. Mint kiderült, barátaik szerettek hűvös lakásba jönni haza és a légkondit akkor is működtették, amikor hosszabb ideig voltak távol. Ha az egyezségben járműcsere is szerepel, kész kell lenni arra, hogy új karcolások lesznek a kocsin és ez még a jobbik eset. Ez talán városi legenda, de hallottam egy amerikai turistáról, akihez a kézi sebességváltó híre nem jutott el és az egész száz kilométeres, erősen meredek utat Jeruzsálembe, egyes sebességgel tette meg.

Mostanság, a gazdasági válság idején, a lakáscsere ötletét hirtelen egyre többen találják vonzónak. Láttátok véletlenül a „Holiday” című filmet, amely a tárgyat idillikus módon mutatja be? Ha minden otthoncsere ennyire sikerült lenne, talán mindannyian híveivé válnánk. Két nő (Kate Winslet és Cameron Diaz), aki soha sem találkozott és 6000 mérföldre lakik egymástól, megismerkedik on-line és impulzívan elhatározzák, házat cserélnek. Az egyik a másik házába repül a napos Los Angelesben, a másik a havas Angliába érkezik. Nemcsak, hogy mindketten élvezik a helyzetet, de ráadásul olyan valamit is találnak, amelyre egyikük sem számított: új szerelmet.

Budapesten, a turistaszezon csúcsán, sokan ideiglenesen máshova költöznek – nyári lakásukba, vagy rokonhoz – és lakásukat kiadják. Néhány éve családommal csodás háromszobás lakást találtam az V. -ik kerületben. Úgy tűnt, a lakosok csak néhány perce mentek el. Modernül volt berendezve, korszerűen felszerelve, a falakon képek, ruhák lógtak a szekrényekben, a nővények megöntözve, fogkefék a fürdőszobában. Vagy 30 rokont, barátot láttunk vendégül a lakásban és amikor eltörött egy borospohár, leszakadt egy fali lámpa, könnyűszerrel találtunk módot arra, hogy kártalanítsuk a tulajdonosokat.

A legtöbb országban on-line hálózatok vannak, amelyek kevesebb, mint $100 évi tagdíjért, lehetővé teszik megfelelő partnert találni és az otthoncserét lebonyolítani. Ehhez természetesen nyelvtudás és internet elérhetőség szükséges. A legnépszerűbb hálózatokon (ilyen például a www.homeexchange.com) több ezer lakás és ház közül válogathatsz. Sajnos nem sikerült egy hasonló magyar nyelvű hálózatot találnom, ha valamelyik olvasóm ismer egyet, szívesen közlöm itt a címét.

Izraelben néhány ilyen hálózat van. Találomra kinyitottam az egyiket és külföldi javaslatok százait találtam a nyári hónapokra. A felajánlott házak egy része úszómedencével, jacuzzival, néhány hálószobával van felszerelve és a javaslók úgy látszik hasonlóra szeretnék kicserélni a sajátjukat, de az otthoncserének nem okvetlen feltétele, hogy a csere feltételei egyenrangúak legyenek. Láttam például olyan ajánlatot, amely kitűnően megfelelt volna nekünk (ha elhatároznánk, hogy a nyaralás ezt módját választjuk), valaki, aki 4 szobás Los Angelesi lakását szeretné kicserélni egy 3 szobás észak Tel Avivire (ahol mi lakunk). Egy újságcikkben egy még sikerültebb ügyletről olvastam, amelyben egy asszony kicserélte manhattani kis lakását egy tengerparti villáért. A villa tulajdonosai módot kerestek egy ideig lányuk – aki nemrég szülte meg első unokájukat – közelében lakni és ebben az esetben a földrajzi közelség fontosabb volt, mint a lakás minősége.

A hálózat néhány hasznos tanácsot is tartalmaz. Többek között:

Fényképeket és minél több adatot kérni a házról, úgy, mint: a pontos fekvés, a szobák száma, a távolság a városközponttól, parkolási lehetőségek, tömegközlekedés, stb.

Írásban előre megállapodni mit szabad használni a házban és mit nem.

A telefonon zárolni a nemzetközi hívásokat.

Beavatni a szomszédokat a csere részleteibe.

Mint már említettem, fontolóra vettük ezt a (számunkra) új opciót, mint egy olcsó és érdekes lehetőséget, olyan helyekre utazni, ahová máshogy nem jutnánk el. Feleségem nálam nyitottabb, úgy látszik hajlandó lenne egyszer megpróbálni megfelelő cserepartnert találni. Én még habozok. Nem tudom hajlandó lennék-e arra, hogy idegenek kotorásszanak fiókjaimban, mocskos kézzel lapozgassanak könyveimben, használják számítógépünket és olvassák postánkat, parkolási bírságokat halmozzanak autónkon, vagy isten ments, karambolt csináljanak! Túl konzervatív vagyok? Idővel kiderül.

Custom Search

Ne menj szelíden abba a jó éjbe

Dylan Thomas

(Fordította Shacham Avri)

Ne menj szelíden abba a jó éjbe,

Az aggkornak izzani és tombolni kéne napzártán;

Dühöngj, dühöngj a kihaló fény ellen.

Bár bölcs emberek tudják a végükön a sötét helyes,

Miután szavaik nem hatottak villámcsapásként ők

Nem mennek szelíden abba a jó éjbe.

Jóemberek, a végső hullám nyomán, siratják gyarló tetteik

Mily fényesen táncolhattak volna egy zöld öbölben,

Dühöngjetek, dühöngjetek a kihaló fény ellen.

Vademberek röptében fogták el és dicsőítették a napot

És túl későn megtudják, elszomorították pályáján,

Ne menjetek szelíden abba a jó éjbe.

Zord emberek, közel halálukhoz, vakítóan látják

Vak szemek meteorként loboghatnak és vigadhatnak,

Dühöngjetek, dühöngjetek a kihaló fény ellen.

És Te, Atyám, ott a bús magaslaton,

Átkozz, áldj meg most ádáz könnyeiddel, fohászom,

Ne menj szelíden abba a jó éjbe.

Dühöngj, dühöngj a kihaló fény ellen.

Custom Search

KALANDVÁGY

Vannak emberek, akiknek sosem nő be a fejük lágya és azt hiszem, én is hozzájuk tartozok. Mindig azt mondták, a korral majd megváltozok, stabilabb leszek, felnövök, de nagy örömre ez nem történt meg. Elég felnőtt vagyok ahhoz, hogy életemet irányítsam és önállóan határozzak mindenben, ami engem és családomat illeti, de mégis megőriztem egy bizonyos tágszemű gyerekességet. Mindig minden érdekel és néha ‘nem a koromnak megfelelően’ J viselkedek. Tegnap például 9 éves unokámat kézen fogva, ugrabugrálva haladtunk a forgalmas bevásárló központ kijárata felé és egyáltalán nem érdekelt, ha néhány járókelő azt gondolta ’vén hülye‘ (rá volt írva az arcukra). Arra is kész vagyok minden javaslatot objektíven megfontolni, anélkül, hogy azt elvileg elutasítanám, mint nem praktikusat, veszélyeset, kalandosat, esztelent, vagy társadalmilag elfogadhatatlant. Korom persze korlátokat állít elém, nem kezdhetek új pályafutást, mint cirkuszi akrobata, vagy önkéntes az ejtőernyősöknél, de ha például felajánlanának nekem egy híradói beosztást – katonaköteles koromban, mint híradós szolgáltam –egy fiatalt mentesítve ez által olyan feladatra, amelyhez jó testi kondíció szükséges, komolyan figyelembe venném. Ez persze csak haszontalan álmodozás. Ki tesz egyáltalán ajánlatokat egy idősebb embernek, hacsak nem szülői otthon, vagy sírhely eladásról van szó?

Egyik kedvtelésem az utazás külföldre. Sajnálatomra, mint a köznép más tagjai, költségvetésem nem teszi lehetővé olyan gyakran űzni ezt a hobbimat, mint szeretném, de nem panaszkodok. Elég sok helyre eljutottam és még nem tettem pontot terveimre. Egyik tulajdonságom, hasonlóan feleségemhez, kevés időre van szükségünk a csomagoláshoz és más úti előkészületekhez.

Szeretem megünnepelni Szilvesztert. Nem feltétlenül szükséges, hogy ez egy zajos buli keretében történjen, beérem néhány jó barát társaságával, de lehetnek akár rokonszenves idegenek is. A fő, jó hangulatban tölthessünk egynéhány órát, éjfélkor pedig megölelhessem nejemet és poharat üríthessünk egy boldog újévre. Régi baráti köröm az utolsó években kifogyott a szuszból és ötletekből. Egyszer, amikor december 30-án éjjel baráti vizitről hazafelé tartottunk, megkérdeztem páromat, mi a programunk másnap éjjelre. Amikor kiderült, hogy nincs semmi, a szokásos fantáziátlan, kókadó összejövetelen kívül, amelyet még bulinak sem lehet nevezni, javasoltam, utazzunk családjához Hollandiába.

Feleségem öccsét csak 22.30-kor értük el telefonon és miután igazolta, otthon lesznek és megszállhatunk náluk, felhívtuk a gyerekeket is és bejelentettük, másnap reggel külföldre repülünk. Hajnalkor kiutaztunk a röptérre, jegyet vásároltunk, beszálltunk a gépbe és 5 és fél óra múltán már külföldön voltunk. Az éjjelt Amszterdam utcáin töltöttünk. Egyszeri élmény volt, ami azt jelenti, nem hiszem, hogy meg fogjuk ismételni, de egyszer érdemes volt megnézni. A hollandok óriási összegeket adnak tűzijátékok vásárlására és gyártására. Éjfélkor az egész város fülsiketítő robbanásokkal és vakító felvillanó fényekkel telt meg – egy katonai akció ehhez képest egy aggok házában rendezett bulihoz hasonlít – de ezen kívül más alig történt. Kb. 3-kor indultunk aludni, de amikor reggel felébredtem, a dörejek és durranások még folytatódtak. Január 2-án értünk haza egy élménnyel gazdagabban. Megünnepeltük az Új Év jöttét és a családdal is találkoztunk.

Egy nap egy kolleganőm elmesélte, hogy lánya néhány éve megismerkedett egy szlovák fiúval, aki mint pincér dolgozott a Vörös tengeri Élat város egyik éttermében. A két fiatal egymásba szeretett és dacára annak, hogy a lány szülei megpróbálták lebeszélni őket, Szlovákiában polgári esküvőt kötött. A lány nem tért ki, a fiú nem tért be, szerették egymást és azt hitték, ennyi elegendő. Ez csakugyan elegendő volt – legalábbis néhány évre. Lakást béreltek Élatban és a szerelem virágzott. Azután, a fiú kénytelen volt hazatérni hazájába és felesége vele tartott. A fiatalasszony megpróbált beolvadni a komárnói társadalomba, megbarátkozni férje gyerekkori barátaival, még a nyelvet is elkezdte tanulni, de a kulturális hézag, férje konzervatív szülei, a különböző szokások, végül is aláaknázták a házasságot és elhatározta elválik és hazatér szüleihez.

A bírósági tárgyalás a válóperes eljárásról két nap múlva volt esedékes és a fiatalasszonynak 12-kor délben kellett megjelennie a bíróságon. Miután én voltam az egyedüli ismerősei között, aki Szlovákiában született, az anya velem tanácskozta meg az útvonalat. Apja akarta elkísérni a lányt, de beszéd közben hirtelen ötlete támadt. „Mi lenne, ha te kísérnéd el? Hiszen ismered a nyelvet, a körülményeket. Persze fedezzük kiadásaidat.”

Elfogadtam a javaslatot. El Al járata valamivel 9 óra után szállt le Ferihegyen. Taxit vettünk, sikerült elérnünk a vonatot Keletin és másfél órán belül Komáromban voltunk. Még korán volt, védencem pedig nem akart túl hamar érkezni a szlovák városba, ahol esetleg férje barátaiba fut. Beültünk egy kávéházba. A tulajtól megkaptuk egy szlovák taxis telefonszámát, felhívtam és megkértem, jöjjön értünk röviddel a tárgyalás kezdete előtt. A taxis persze magyar volt.

A taxi időben értünk jött. Még pénzt sem kellett váltani, mert a pasi magyar pénzt is elfogadott. Átkeltünk a Dunán és tíz percen belül a bíróságon voltunk. A férj nem jött el a tárgyalásra. „Nem tudott elszabadulni munkahelyéről”, de írásban kijelentette, nem ellenzi a válást. Csak négyen voltunk a teremben,.a bíró, tisztviselőnője, kolleganőm lánya és én. Az asszony csak néhány szót tudott szlovákul, a helyiek nem beszélnek angolul és az én feladatom lett volna fordítani. Mint kiderült, szlovák tudásom nem elegendő jogi dolgok megtárgyalására, de ez egyáltalán nem okozott gondot a rövid hivatalos eljárás lebonyolításában.

A szlovák kormány képviselője hamarosan rájött, hogy kommunikációs nehézségeink vannak, körülnézett és amikor megállapította, hogy nincsenek idegen elemek a környéken, áttért a magyar nyelvhasználatára. A tisztviselőnő is értette a nyelvet, úgyhogy nem okozott számára gondot a jegyzőkönyv vezetése az állam nyelvén. A bíró kijelentette, ha a felek egyike sem fellebbez, a válás 30 napon belül érvényes lesz és egy fél óra múlva újra a taxiban ültünk útban a magyar oldal felé. Pestre a délutáni órákban érkeztünk, az aznapi El Al járat már rég felszállt és rengeteg időt kellett elütnünk a Málév gép indulásáig 23.40-kor.

Kísérőnőmnek egy villám körsétát rendeztem a fővárosban – ez volt első látogatása – aztán elkapott minket a fáradság és egy Váci utcai cukrászdában próbáltunk felocsúdni. Az idő csigalassúsággal vánszorgott, most éreztük igazán, alig aludtunk, mert már hajnalban kint kellett lennünk a röptéren. Valószínűleg úgy néztünk ki, mint egy pár zombi, akik az álom ellen küzdenek a cukrászdai székeken és időről-időre kudarcot vallanak. Végre este lett. Taxival elvitettük magunkat az egyik ismert pesti étterembe és egy koleszterin-dús lakoma után amelyhez hasonlót úgy látszik csak magyar és francia éttermekben lehet fogyasztani, egyenesen a röptérre ingáztunk.

A gépen végre el tudtunk aludni és 21 óra és 40 perces távollét, 14 óra és 35 perces külföldi tartózkodás után, hazaértünk. Egy hosszú nap volt mögöttünk, de a feladatot elvégeztük és még egy kis turizmusra is maradt időnk.

Ez az a kalandfajta, amelyet hajlandó vagyok akármikor megismételni. Ha valaki azt kívánná, kísérjem el gyerekét, házastársát egy rövid kiruccanásra Ausztráliába (ott még nem voltam), vagy akárhová, nyugodtan forduljon az alulírotthoz.

Custom Search

MENNYEI ZENE

Pénteken, a déli órákban, ellátogattam országunk egyik legfestőibb városkájába, Zichron Jákovba. Az időjárás kellemes volt, nem volt túl meleg és komótos séta közben a turistáktól nyüzsgő „Alapítók” utcájában, engedtem egy plakát hívó csábításának és beültem egy hárfa koncertre. Nem sajnáltam meg. A nemzetközileg ismert művésznő, Adina Haroz, játékát magyarázatokkal kísérte. A hárfa számomra addig a percig csak egy zenekari hangszer volt, amelynek a hangját a legtöbbször elnyelik nagyobb és lármásabb kollegái. Talán egy kicsit unalmasnak is tűnt számomra. Az amerikai mondást jutatta az eszembe „don’t harp on it”, amely azt jelenti, ne lovagolj ezen, ne vesztegess túl sok időt vele. Meglepett, mennyire élvezetes lehet egy hárfa szóló és milyen dallamos a hangja.
Miközben a koncertet hallgattam, elkezdtem gondolkodni a hárfával, az emberiség egyik legrégibb hangszerével, kapcsolatos tárgyakon. Az első, amely eszembe jutott természetesen a bibliai Dávid király volt, aki a hagyomány szerint a hárfa mestere volt és apród korában játéka segítségével űzte el a gonosz szellemeket elődjéből, Saul királyból. Néró császár állítólag a hárfán játszva nézte Róma égését.
Otthon megnéztem az Interneten mit írnak a tárgyról és kiderült, hogy a Biblia szerint Dávid "kinor"on zenélt, ami a mai héberben hegedű, hanem ókori értelmezésében, a lantféle pengetős citerák családjához tartózó nem merőleges húrú lírán. Egy idézet szerint „kinor lógott Dávid ágya fölött és amint éjfél lett, megjött az északi szél, belefújt és az magától muzsikált” és ezt persze nehéz elképzelni egy hegedűről. Dávid kora óta sok ezer év telt el és mint sok történelmi tárgyban, az úgynevezett szakértők más-más képen azonosítsák a hangszert. A bibliai fogalmak azonosítása nem könnyű feladat, sokszor nem is fordítják le a nevüket, hanem héber eredetijükben hozzák őket.
Jeruzsálemben van egy „Dávid hegedűje” elnevezésű szobor, amely egyáltalán nem hasonlít a hárfához mai alakjában. A három hangszer közül, amelyet Haroz asszony bemutatott nekünk Zichron Jákovban, a legkisebb hasonlított hozzá legjobban. Ez egy kelta, vagy ír hárfának nevezett tízhúrú hangszer volt, amelyen nem lehet túl komplikált zenét muzsikálni. A művésznő csakugyan néhány ismert ír dallamot játszott el rajta.
A két másik fajta hárfa inkább zenekari művek lejátszására alkalmas. A nagyobbik, a legnagyobb létező fajta a világon, 47 húros, alapjában pedálsorozattal és nagy rezonánsa felerősíti, teltebbé teszi hangját. A kisebbik hárfa, ha jól emlékszem, 36 húros volt.
Az ókorban is ismerték a hárfát, de kevés volt a hasonlatosság az akkori primitív hangszerek között és azok között, amelyeket nekünk bemutattak. A modern hárfát a 17-ik században fejlesztették ki és annak idején zenei csodának számított. Hangja és hangterjedelme jelentősen gazdagabb és bővebb volt a kevesebb húrú és rezonáns nélküli régi hárfáknál.
Innen rövid volt az út az asszociációig a hárfa gyönyörű hangja és a mennybéli birodalom leírhatatlan szépsége között. A középkor jámbor embere hitt abban, hogy az üdvözült lelkeket hárfázó angyalok serege fogadja a Mennyország kapujában, mert semmilyen más hangszer nem képes a mennyei békességet felidéző hangokat felidézni. Az iszlám ennél fantáziadúsabb és legalább 70 szüzet ígér hívőinek. Ez lenne a jutalom (vagy büntetés)? A földi élet után évmilliókat tölteni egy felhőn hárfázva (vagy rotyogva az üstben)?
2009 októberében rendezik meg Jeruzsálemben a 17.-ik nemzetközi hárfaversenyt, amelyen a verseny 50-ik születésnapját fogják ünnepelni. Israel fővárosa a megfelelő hely egy ilyen esemény megtartására, végül is a hárfa a Közel Keletről származik. Egy éve avatták fel a Jeruzsálem bejáratánál épült óriási Hárfa-hidat is, amely nemcsak Izrael, hanem az egész Közel-Kelet legnagyobb függőhídja.
Kétségtelen, a hárfa muzsika lágy hangjainak nyugtató hatása van, sikeresen használják meditációra, lazulásra, alvási zavarok kezelésére, de van olyan teória is, mely szerint az élő zene – nem hangfelvétel – visszhangzó rezgései hathatósak a szívütem zavarok szabályozására. Az Egyesült Államokban legalább egy zenei gyógyász van, aki pacienseit hárfazene hallgatással kezeli.
Mint már említettem, Dávid király hárfa-zenével gyógyította ki Saul királyt a depresszióból. Egy rossz napomon talán nekem is hárfa zenével kéne lazulni, de ha egy CD nem segít meg, hol találok egy angyalt, aki hárfázik nekem és elrepít mennyei szférákba?

Custom Search

MEGMŰTÖTTEK!

Egy év telt el az óta, mióta egy szürkehályogot távolítottak el jobb szememről. Az orvos akkor azt tanácsolta, amíg nehézségek nélkül tudom olvasni az alcímeket a TV-ben, nem szükséges másik szememet is megműteni. Ez sajnos hamarosabban történt meg, mint vártam volna és most, amikor megkönnyebbülten jelenthetem, egy hét telt el a második műtétem után, elhatároztam, frissítem írásomat.

Néhány éve, rutin vizsgálaton a szemorvosnál, megtudtam, hogy hályog keletkezett mindkét szememen. Az állapotom egyelőre még nem tette szükségessé az operációt, de évente vissza kellett jönnöm ellenőrzésre. Meglepődtem. Addig a napig feltételeztem, hogy ez csak a „valóban öregek” aránylag ritkán előforduló betegsége. Mindkét feltevésem gyorsan megdőlt. Kiderült, a hályog ugyan csakugyan korhoz van kötve, de már rég elértem azt a korosztályt, amelynek tagjai hajlamosak a betegségre. Sokkal gyakoribb is, mint feltételeztem és fiatalok is megkaphatják. A hályog keletkezési okai között – a koron kívül – fel lehet sorolni a dohányzást, a túlhízást és a napsugárzásnak való kitettséget.

E hiób hír után, a számítógéphez siettem, hogy megtudjam, mi vár rám. Teljesen ignoráns voltam, még attól is féltem, hogy megvakulok.

A hályog, teljes nevén szürkehályog, a pupilla mögött rejtőző természetes szemlencse elhomályosodását okozza. A szemlencse legfontosabb tulajdonsága az átlátszóság. Szervezetünk úgy állítja be e lencse fókuszát, hogy a retinán megjelenő kép akár közelről, akár távolról mindig éles legyen. A hályog tünetei: az átlátszóság elvesztése, látási problémák – főleg TV nézésben és vezetésben – káprázás erős fényben és nehézségek színek azonosításában és emberi arcok felismerésében, főleg távolról.

Azoknak, akik a betegség haladottabb stádiumában vannak, állandó köd homályosítja el látását, mintha piszkos ablakon, vagy függönyön keresztül látnák a világot. Mint jól ismert mondásunk is mutatja: „Leesett a hályog a szeméről”, a betegséget már őseink is ismerték, próbálták gyógyítani is – alacsony siker-rátával.

Sajnos a harmadik világ országai, amelyekben a szürkehályog a vakság fő okozója, ezen a téren is hátrányos helyzetben vannak, mivel ma már létezik egy aránylag egyszerű műtét, amely után a szem visszanyeri látásélességét. A forradalmi új módszert az angol Sir Harold Ridley találta fel 1949-ben, a műtétet fájdalommentesen, altatás nélkül, csak helyi érzéstelenítő cseppekkel végzik. Egy kis, 3 milliméteres nyíláson, ultrahangos tűvel behatolnak a szembe, szétzúzzák a kemény lencsemagot, kiszívják és a pici résen egy összehajtható műlencsét ültetnek be a lencse tokjába. Mivel nincsenek varratok, a gyógyulás gyors. Ez az egyik legsikerültebb operáció az orvosi tudományban, nagyon magas siker-rátával.

A leggyakoribban használt lencsék a rögzített fókuszúak, amelyek beültetése után, a szem alkalmazkodó képessége megszűnik, tehát csak egy bizonyos távolságra képes élesen látni. Ezen kívánnak javítani a multifokális műlencsék, amelyek egyszerre egy közeli és egy távolabbi képet is vetítenek az ideghártyára, de ezek a lencsék nagyon drágák és nem minden szemnek felelnek meg.

Mint már említettem, amikor először vizsgáltak meg, szemeim még a betegség korai stádiumában voltak, de egy éve a hályog „beérett” és az orvos javasolta a műtétet. Kitűnő korházaink vannak, de mivel nem akartam egy tapasztalatlan – isten ments gyakornok – orvos kezeibe kerülni, előnyben részesítettem azt a lehetőséget, hogy magam választok egy szakképzett orvost, akit a műtét előtt jól megnézhetek magamnak. Furcsa dolog. Természetesen nincs kapcsolat a szimpátia és egy ember szakmai ügyessége között, de szívesebben bízzuk rá magunkat valakire, aki jó benyomást tesz ránk. Ilyen volt a „csodás kezű” Dr. B., akihez barátnőm Rochele, akit néhány hónapja mindkét szemén műtött meg, forró ajánlása alapján jutottam el.

Találkozásunk a sebésszel minden aggályomat eloszlatta. Az orvos, aki 25 éve dolgozik a szakmában, nemcsak, hogy felvázolta feleségem előtt és előttem az emberi szem működését, a műtét lefolyását és a gyógyulási folyamatot, hanem felszerelt minket egy színes füzetkével amelyben további információ is volt. Mindennél jobban felbátorított a sok köszönőlevél klinikája falain.

A műtét napján néhányszor megkérdeztek, melyik szemet kell operálni és az orvos tussal megjelölte homlokomat a megfelelő szem fölött. Maga a műtét így folyt le: korházi köntösbe bujtattak és a hátamra fektettek a kényelmes műtőasztalon. A műtőben nagyon hideg volt, de a személyzet testemet egy előre melegített lepedővel burkolta be. Csak a szemem maradt szabadon. Az egész idő alatt lehallgatták pulzusomat és csuda jól esett a hangerősítőn hallani, hogy nem gyorsult fel az egész idő alatt. Teljesen éber voltam és a halk zenén kívül, hallottam a sebész minden utasítását a nővéreknek. Az első műtétem alatt, a sebész – egy vallásos ember – miközben megműtött, folytatta előzőleg elkezdett beszélgetésünket és elmagyarázta egy bizonyos bibliai mondat jelentőségét.

A második műtétem alatt a beszédtárgy kényesebb volt. A doktor kijelentette, nem lesz túl nagy baj, ha egy-két napig nem fogok tudni újságot olvasni. Elmondta, baloldali beállítottsága miatt megszüntette az előfizetést egy bizonyos napilapra, én pedig azzal vágtam vissza, hogy nekem pedig ez a kedvenc lapom.

Nagyon különleges élmény volt ez – bár szívesen lemondtam volna róla – ott feküdni a műtőasztalon, annak tudatában, hogy beszédtársam ugyanakkor az egyik fontos szervemben „turkál”! Semmit sem éreztem, sem fájdalmat, sem kényelmetlenséget. Nem is láttam semmit. A mikroszkóp fénye a fejem fölött elvakított és azon kívül, folytonosan vizet permeteztek a megműtött szemre. Amikor a mikroszkópot egy percre eltávolították, a sebész megnyugtatott, nehogy megijedjek, hogy megvakultam.

Vagy húsz perc után a két nővér gratulált az orvosnak a sikeres műtéthez és én a megkönnyebbüléstől majdnem felkacagtam. Az első operációm előtti éjjelen alig tudtam aludni és íme fölöslegesen izgultam. Amikor elhagytam a műtőtermet – és a következő paciens jutott sorra, aznap Dr. B. nyolc műtétet végzett el – megkérdeztem az egyik nővért, miként reagált volna, ha az operáció nem lett volna sikeres. „Hallgattam volna, mint a csuka!” – válaszolta.

Megmérték vérnyomásomat, felöltöztem és hazamehettem, de a szememet kötés takarta, „hogy a beteg ne vakarja akaratlanul (például álmában) a műtött szemet”. Másnap délelőtt a paciensek az orvos várótermében hasonló ’maskarában’ díszlettek: óriási kötés volt mindegyikünk egyik szemén. Amikor elérkezett a sorom, az orvos levette a kötésemet, megvizsgált és miután meg volt elégedve az eredménnyel, hazaküldött.

Mik voltak az utasításai? Elsősorban, két hétig naponta négyszer, három különféle cseppet csöpögtetni a szemembe. Nem szabad úsznom, dörzsölni a szemet, de „minden további figyelmeztetés és tilalom, amelyet hallani fogtok szomszédoktól, ismerősöktől, miszerint nem szabadna lehajolni, megmosni az arcot, olvasni, tv-t nézni, főzni, hajat mosni, a megműtött oldalon aludni (és ki tudja mit még …), a szürkehályog műtétek előző generációjához tartozik és helytelen.”

Néhány másik orvos ennél sokkal szigorúbb. Egy weblapon azt olvastam: „az első napok kritikusak a felgyógyuláshoz. Óvakodni kell a fej és a test hirtelen mozdulataitól, a testi erőfeszítéstől, a vezetéstől és a házimunkától”. Szerencsémre ezeket csak néhány nappal első operációm után olvastam, mert még aznap amikor kötést levették, autót vezettem és másnap munkába mentem, de legalább volt jó kifogásom, hogy otthon ne segítsek egy ideig. És mi lett a látásommal?

A válaszom összetett. Az elsőnek megműtött szemem eleve „lusta” volt és soha sem láttam jól vele (ezt csak akkor tudtam meg amikor az első jogsim megszerzése előtt megvizsgálták látásomat), de ez soha nem zavart. Tény: nem kellett pápaszemet hordanom a vezetéshez.

Három héttel az első sebészi beavatkozás után, a megműtött szem jobban látta el hivatalát, mint előzőleg, de még valami megváltozott: a színek, főleg a kék, élénkebbnek látszanak.

A második szem volt az, amelyik egy évvel azelőttig a fő látási feladatokat látta el. Miután két szemem különböző képességű, az orvos e szembe is csak rögzített fókuszú lencsét ültetett be. Ebben az esetben a gyógyulás tovább tartott. Csak három nappal a műtét után tudtam a munkába visszatérni és csak egy héttel utána éreztem, hogy a szem többé-kevésbé normálisan működik.

A füzetkében, amelyet a klinikában kaptam, hangsúlyozzák, hogy a műtét egyedüli célja a szürkehályog eltávolítása és nem a látás feljavítása. Két hét múlva fogok végső vizsgálatra menni az orvoshoz, de ahogy látom (vagyis nem látom!), valószínűleg szemüvegre fogok szorulni a vezetéshez.

Összegezve: tisztábbnak, élénkebb színekben pompázónak, szebbnek látok most mindent. Bár ez történne a világgal kapcsolatban is. Talán létezik egy csodálatos műtét, amely eltávolítja a vezetők szeméről a hályogot, úgyhogy sikeresebben, biztosabban fogják tudni kormányozni sorsunkat egy szebb és tisztább jövő felé!

NUKLEÁRIS ÉS MÁS KATASZTRÓFÁK

Azok, akik ismernek, tudják, esküdt filmrajongó vagyok. Igyekszek a moziban minden jónak mondott filmet megnézni (bár néha a rossz kritikát kapottakat is megtekintem és saját következéseimre jutok), a TV-ben régi filmeket nézek és időről időre egy DVD kölcsönző szolgálatait is igénybe veszem.

Olyan filmeket részesítek előnyben, amelyek nem válaszolnak meg minden kérdést, amelyek miután élvezetet okoztak, felizgattak, felkavartak, megnevetettek, az END után is tovább foglalkoztatnak, néha napokon át.

A kommunista rezsim találta ki a szocialista realizmus (szocreál) fogalmát a művészetben. Az alkotó feladata oktatni a tömegeket, követendő példákat állítani eléjük, a politikai céloknak alárendelni a művészetet. A hollywoodi filmipar egyetlen feladata a közönség szórakoztatása, de a Nyugaton is mindig voltak önálló, a nagy stúdiók befolyásától szabad alkotók, akiknek a kezében a film eszköz, rámutatni egy társadalmi problémára, harcolni negatív jelenségek ellen, vagy pedig támadni az intézményeket.

Ilyen rendező Michael Moore, a globalizáció, a nagyvállalatok, Bush elnökségének éles kritikusa, a lőfegyver eladás ellenőrzésének propagálója, akinek a filmje Fahrenheit 9/11 az amerikai választásokat is befolyásolta. Egy másik ilyen rendező volt Michael Kramer, aki több nagyfokú társadalmi tudatosságot tartalmazó filmet készített, amelyekben támadta az olyan jelenségeket, mint a fajgyűlölet, vagy a rosszemlékű amerikai szenátor McCarthy által indított boszorkány vadászat a múlt század 50-es éveiben.

Az MGM csatorna múltkor Kramer egy nukleáris holokauszt eredményét dramatikus módon felvázoló filmjét mutatta be. A Parton (On the Beach, 1959) című apokaliptikus filmben, amely Nevil Shute regényének adaptációja, a többek között Ava Gardner, Gregory Peck, Anthony Perkins és Fred Astair szerepelnek, egy olyan világot ír le, amelyben a két tömb közötti atomháború megsemmisített minden élő lényt a földgömb északi felében. A déli földgömbön, Ausztráliában, az élet folytatódik. Emberek munkába járnak, barátaiknál vendégeskednek, művelik a földet, sőt egy autóversenyt is rendeznek, de mindezen, látszólag normális életvitel felett Damoklész kardjaként függ a fenyegetés, a szennyeződés miatt nincs hová menekülni, öt hónapon belül őket is eléri a rádioaktív sugárzás, minden élet kipusztul és ezzel az emberiség léte véget ér.

Dacára annak, hogy a filmben egy lövést sem adnak le, nem látni halottakat, sebesülteket, romokat, mindenki kulturáltan viselkedik (talán túl kulturáltan, a valóságban sokkal több erőszak, hisztéria lenne) és ez az egyik legszomorúbb és borúlátóbb film, amelyet valaha is láttam, engem mégis optimizmussal töltött meg. Miért? A filmben felvételek látszódnak a háború utáni San Franciscóból. A Golden Gate híd és az összes épületek épen állnak, az automatikus gépezet által irányított erőmű tovább működik, a közlekedési jelzőlámpák monotonon váltakoznak, de a híd, az autópályák, az utcák elhagyottak, sehol egy ember, jármű, élőlény, csak a szél pörget megsárgult, szakadozott újságlapokat, de ez csak egy fantázia, a valóságban mindez nem történt meg!

A totális háború veszélye az Egyesült Államok és a Szovjetunió között és az atom-holokauszt rémképe, amelyek négy évtizedig fenyegette a világot, elmúlt és az emberiség fennmaradt. Az 50-es és 60-as években az amerikai borúlátók atom biztos óvóhelyeket építettek, azt hitték, még a 90-es éveket sem érjük el és íme 2009-t írunk. Vajon ez nem elegendő ok az optimizmusra?

Az atomfegyverek sajnos nem lettek megsemmisítve és Pakisztán, India, Észak-Korea és más államok, köztük Izrael, kezében jelentős atom arzenálok vannak. Komoly veszély áll fenn, hogy hamarosan Irán is kifejleszti az atombombát. Újabban az is gondot okoz, hogy egy napon az Al-Qaida vagy a Tálibán is ehhez a fegyverzethez jut.

Sok más veszély is fenyegeti leszármazottaink egészségét és az emberiség jövőjét, kezdve az ökológiai katasztrófával, a Föld fokozatos felmelegedésével, a sarki jég rohamos olvadásával, a tengerszint emelkedésével, tavak és folyók kiszáradásával a klímaváltozás következtében, teljes állatfajok kipusztulásával, az esőerdők kiirtásával, lyukak keletkezésével az ózón rétegen, a génmanipulált ételek ártalmasságával és így tovább, befejezve a celluláris telefonok ártalmas hatásával.

Nehogy félreértsetek! Tökéletesen tisztában vagyok ökologikus problémáinkkal és lelkesen támogatok minden zöld kezdeményezést, amelynek célja a környezetünknek okozott kár csökkentése. Csak egy Földünk van és kötelességünk vigyázni rá a jövő generációk számára, de egyszerűen nem vagyok hajlandó túl komolyan venni azokat, akik a fejünk felett az elkerülhetetlen világkatasztrófa ostorát csattogtatják.

Ahogy magyarul mondják, nem eszik a levest olyan forrón, ahogy főzik. Krízis, váltság idején (mint az ázsiai szökőár után), az egész világ mozgósít, hogy megsegítse azokat, akiket a szerencsétlenség sújtott. Hiszek a common sense-ben, a józan észben, az egészséges emberi értelemben, a tudomány képességében megoldásokat, válaszokat találni, abban, hogy dacára a szerencsétlenségeknek, a háborúknak, a kudarcoknak, az elmulasztott alkalmaknak, az elcseszett teóriáknak, egy jó világba születtünk és az emberi faj fennmarad és virágozni fog (hacsak egy Bush, vagy Ahmadinezsád szerű balfasz nem nyom meg egy gombot és egyben légbe repíti, pozdorjává zúzza az egész mindenséget).

Custom Search