szerda, március 12, 2008

Felújított írás:


A SZAUNA VILÁGA - Negyedik részlet


Kétféle szauna létezik. A modern modellekben elektromos fütőtest adja a meleget (ez az a modell amelyet más országok is átvettek), de magában Finnországban elfogadtatottabb a tradiciónális modell, amely fával fűtött kályhára alapszik.
A szauna nem gőzfürdő jellegű – nincs is gőz, a levegő száraz, páratartalma majdnem nulla – és így a bent tartózkodás nemcsak kibírható, hanem élvezetes is. Néhány helyen, amikor a levegő túl száraz, időről időre egy kis vizet szoktak önteni az izzó kövekre a fűtőtartályban („felöntés”). Egy német szaunában ebből egy egész ceremóniát csináltak. A felelős személy fél óránként hangos kiáltással kihirdeti: 'Aufgiessen' (= felönteni), vizet mer fakanállal egy vödörből és ráönti a kövekre. A víz persze mindjárt elpárolog és a szoba egy ideig gőzzel telik meg. Pont akkor nyitottam ki az ajtót és megróttak:
„Nem hallotta az aufgiessen bejelentést?”
Van úgy, hogy sört is öntenek a kövekre és akkor a szaunában sült kenyér illata terjed el. Más szokás: a szaunázók frissen vágott nyírfavesszőkkel csapkodják magukat (és vendégeiket). Ez a vérkeringést pezsdíti fel és kellemes illattal tölti meg a szobát.


A szaunában tartózkodás majdnem szertartásos és az intézmények bejáratánál pontos viselkedési kód van kitéve, amelyik megszabja ennek a szertartásnak a rendjét.
A tussolás, méghozzá szappannal, köteles. Csak ezután léphetsz be magába a szaunába, leteríted a kisebb törülköződet a legfelsőbb fapadkára és ráülsz, vagy ráfekszel. Néhány perc múltán leereszkedhetsz az egyik alsóbb padkára, ahol a hőmérséklet egy picit alacsonyabb. A szauna helyiségben nem szokás társalogni, a cél a kikapcsolódás, a relaxálás. A falakon néhány homokóra van, hogy számon tarthassad mennyi ideig tartózkodtál odabent. Öt, vagy legfeljebb tíz percnél többet nem szabad bent maradni és amint kilépsz, egy medence jéghideg vizébe kell szökellned (Finnországban, a szauna hazájában, a hóban hemperegnek). Töredelmesen bevallom, hogy ezt a részt soha nem voltam képes elvégezni és a folyamatot egyenesen a következő fokozattal folytattam: Egy rövid séta a szabadban, a friss levegőben. A tested annyi meleget tárolt fel a szaunában, hogy még ha a kinti hőmérséklet -20 -30 fok is, nem fázol.


Most visszatérhetsz az épületbe, megint letussolsz (hideg vízzel, kérem, ne csaljunk, le a kézzel a meleg csapról) és még jobban lelazulsz. Öt percig áztatod a lábadat egy langyos vizű medencében és most már csak egy kis pihi következik. Minden tisztességes szaunának van egy félhomályos szobája, puha ágyakkal, gyapjútakarókkal és főleg csenddel. Ha beszélned kell, suttogj. A nagyobb szaunákban büfé is szokott lenni, frissítő italokkal, levessel, szendvicsekkel. Alkoholt szaunában nem szoktak fogyasztani, a finneknél szokásos sörön kívül (az ottani bevásárló központokban u.n. szauna virsliket is árulnak). Kb. fél órás pihenés után visszamehetsz egy további kör izzadásra, összesen legfeljebb háromszor.



Folytatva

























Google














Nincsenek megjegyzések: