A múlt héten, megnéztük egy baráti párral, állandó filmpartnereinkkel, az Avatar filmet, amelyet mostanában mindenki agyba-főbe dicsér.
A filmnek nem újszerű a cselekménye, bizonyos szempontokból ez egy tipikus romantikus film, mint ezer más előtte. Egy férfi találkozik egy nővel, egymásba szeretnek és dacára minden akadálynak, a szerelem végül is győz. Happy End, mint minden klasszikus hollywoodi filmben.
A filmnek üzenete is van, ellenzi a természeti kincsek elpusztítását, célzást tesz az indiánok kiirtására a fehér telepesek által, utal a vietnami háborúra és a jelenlegi Iraki és Afganisztáni katonai kampányokra, amelyeknek James Cameron, a film rendezője, a legélesebb ellenzői egyike, de az ökológiai, anti-imperialista, anti-gyarmati üzenet már azelőtt is gyakran elhangzott.
A filmet háromdimenziós (3D) technológiával állították elő, de ez sem új, csak eddig főleg olcsó, szórakoztató filmekre használták, amelyeknek fő célja a komikus illúzió kiaknázása, a rémült néző elkapja a fejét, vagy visszahőköl, mert úgy tűnik nekik, hogy a dobott tárgy fejen találja, a látszólag feléjük hajtó autó elgázolja, a ragadozó állat darabokra tépi.
És ha mindez nem lenne elég, a film műfaja, sci-fi, a múltban inkább a másodrangú filmek kategóriájához tartozott, cselekményük alapja a félelem volt az ismeretlentől, az emberiséget megsemmisítéssel fenyegető nukleáris holokausztoktól, borzalmas, halálos járványoktól, teremtőikkel szembeforduló robotokról, rémítő, ijesztő földönkívüli lényekről, emberek húsával táplálkozó egzotikus szörnyekről.
Ennek a zseniális filmnek, amely minden idők legnagyobb box office sikere lesz, az a kiválósága, hogy ezeket a banális anyagokat sikeresen összegyúrja egy hatalmas szágába, amely két óra negyven percen keresztül nemcsak elbűvöl, szórakoztat, hanem egyúttal belopja az üzenetet is, anélkül, hogy az üzeneteket utáló közönség ezt sejtené. Szerepelnek benne földönkívüli lények is, de ezek távolról sem szörnyetegszerűek. A film nem egy vizuális hatásokra alapozott, tartalomtalan mű, a sztereó szemüvegek a nézőket egyenesen Pandora bolygóra plántálják át. Nem kívülről figyelnek meg egy képzeletbeli tájat, benne találják magukat fizikailag, minden oldalról körülvéve az egyedi, lélegzetelállítóan csodálatos, költői faunával, olyan annyira, hogy a filmen kívüli valóság körülöttük, majdnem képzeletbelinek tűnik.
A hinduizmusban egy hallhatatlan lény megtestesülését jelentő szanszkrit eredetű avatar kifejezést, a modern világban, számítógépes játékokban, a használók által irányított karakter, egy alteregó féle, elnevezése, az internetes fórumokon, pedig kis kép a résztvevők azonosításának megkönnyítésére. A kifejezés a filmben egy jövőbeli technológiára utal, amely lehetővé tenné egy ember tudatát egy másik élő lény testébe sugározni. Ebben az esetben egy béna katona, Jake Sully tudatát másolják át génsebészet által létrehozott hasonmásába, amely Pandora bolygó kékes bőrű bennszülötte és egy ember kombinációja. A film hőse hamarosan azonosságot kezd vállalni a bolygó lakosainak harcával, megőrizni otthonukat, szokásaikat, vallásukat és a kapzsi, lelkiismeretlen emberi társadalom ellen fordul.
Sajnálatomra, a háromdimenziós technológia, amelyet bizonyos prognózisok szerint, a nem távoli jövőben a jövő generációs TV adások is át fognak venni, nálam és barátunk feleségénél kellemetlen mellékhatásokat – fejfájást, szédülést, émelygést, sőt hányást – okoz. Először tíz egy néhány éve, Lars von Trier Hullámtörés című filmében, amely ugyan nem volt háromdimenziós, de számítógéppel feldolgozott tájképek voltak benne, amelytől mi kettőnk tengeribetegek lettünk, észleltük a jelenséget. Először azt hittem, hogy gyomorrontásom van, csak amikor kimentem a teremből és más nézők panaszát hallottam, fogtam fel erős émelygésem okát. Ezúttal kevésbé rosszul éreztem magamat és sikerült végignéznem a filmet, de barátnőnk kénytelen volt elhagyni a mozit az előadás közepén.
Az orvosi irodalom szerint, a lakósság öttől tíz százalékánál létezik, különböző fokokon, mélységészlelési (sztereoszkópikus látás) rendellenesség, amely megnehezíti, vagy lehetetlenné teszi számukra a háromdimenziós film nézését.
A háromdimenziós látvány illúzió, a hardver a két szem felé gyorsan váltakozva kissé eltérő képeket vetít, melyeket speciális szemüveg tesz élvezhetővé. Maga a tény is, hogy csaknem három órás filmről van szó, erősen megterheli az agyat, a minden szemtől külön-külön érkező kép egységes képpé való feldolgozásában.
Sokat írtak már erről a filmről – és még fognak írni – és nem hiszem, hogy képes lennék valamit hozzátenni és újítani, Mesterházi Lili az origo Filmklub kritikájában ezt mesterien megtette és mindenben csatlakozok véleményéhez: http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20091216-ettol-elkekulsz-avatar-kritika-james-cameron-sam-worthington.html
