FACEBOOK, A VIRTUÁLIS TALÁLKOZÓHELY






 

Unokatesóm, Julika Magyarországon él, én meg Izraelben. Nagyon kedvelem, amellett alig maradt élő rokonom, de mit lehet tenni, egyikünk sem nagy levélíró. Talán már ez az egész romantikus szokás a múlt hagyatéka? Felírni a dátumot, megtalálni a helyes megszólítást – drága, kedves, vagy talán modernebb stílusban hellóka, szióka Juli – és ezután legalább egy fél oldalban (mert ennél kevesebbet nem illik írni) beszámolni különféle nem túl érdekfeszítő eseményről családunkban, környezetünkben, megkérdezni, hogy és mint vannak, milyen az új lakás, nem elfelejteni üdvözölni élettársát és aztán újból keresni a megfelelő befejezést – nagy szeretettel, sok puszi, őszinte barátsággal, szívélyes baráti üdvözlettel, vagy valami egészen mást – nekem mindez ma már patetikusnak tűnik és rég felhagytam a levélírással.  

Szerencsénkre megjelent a történelem színpadán a zseniális Mark Zuckerberg és feltalálta számunkra a Facebookot. Régi tagja vagyok. A múlt héten is beléptem és mindjárt a szemem elé került Julika friss és szép fényképe, lenyűgöző felnőtt szépségében, új háza kertjében ülve és a háttérben, az ajtófélfa keretében ott állt barátja, Tamás is. Ez a hírforma számomra többet ér egy hosszú levélnél. Csak rá kellett klikkelnem a like gombra a fotó alján és néhány szót írni unokatesómnak: „Köszi, hogy megosztottátok velünk ezt a fényképet. Szenzációsan néztek ki, sok szerencsét új házatokhoz és szép hétvégét!”  

Sok-sok éve hagytam el a kibbutzot, de azóta is hiányzott nekem egy, az ottani étkezdéhez hasonló szociális központ. A hirdetőtáblára kitett napilap és üzenetek által értesültél a helyi és világhírekről, megnézhetted másnapi munkabeosztásodat, megtudhattad az esti programot. Ott vetted át a postádat, találkoztál barátaiddal, ismerőseiddel, elmeséltétek egymásnak élményeiteket, bajaitokat, megmutattátok fényképeiteket, megtudtátok a legfrissebb pletykákat és csevegtetek étkezés közben. Esős napokon az étkezdében mutatták be a heti filmet, ott léptek fel a művész együttesek és ott hallgattátok meg mi a különféle előadók álláspontja az aktuális gazdasági, politikai kérdésekről. Időről időre az étkezdében ült össze a kibbutz taggyűlése is, amelyen életmódunkról határoztunk.

Most végre létesítettek egy hasonló központot, a Facebookot.

A taggyűlésen kívül, minden tényező, de még sok más is, megtalálható benne. A baráti listámban vagy 150 ember van, amelyeknek a legtöbbjét nemcsak a netről, hanem személyesen is ismerem. Belépek, megnézem, ki van jelen és ha kedvem támad,  cseveghetek is közeli, vagy távoli rokonaimmal, barátaimmal, ismerőseimmel és nemcsak megtekinthetem fényképeiket, a karikatúrákat, a cikkeket, meghallgathatom a zenei részleteket, amelyek tetszettek nekik, hanem kommentálhatom is őket és megoszthatom más barátaimmal is.

Elolvashatom unokáim „státuszát” is és mindezt úgy, hogy teljes módon vigyázok magánéletemre. Senki sem kényszerit a like-ra kattintani, reagálni egy véleménynyilvánításra, vagy cikkre, amely ismerőseimnek a világnézetére utal, nem vagy köteles bejelölni hollétedet és ha úgy akarod, úgy léphetsz ki a Facebookról, hogy senki sem  tudja, hogy ott voltál és megnézted albumát.

A legtöbbünk persze nem így viselkedik. Fiunk nagyon büszke fél éves lánykájára és az én mellem is dagad szépséges lányunokám láttára és majd minden új fotóját feltesszük a Facere. Élvezem az összehasonlításokat a mi csemeténk és másoké között, de ha meg is állapítom, hogy a miénk szebb, ezt a véleményemet megtartom magamnak. Teljesen magától értetődő, hogy egy apa, vagy nagyapa, a saját vérét szebbnek, tökéletesebbnek találja.

Nagyon érdekelnek az események Magyarországon, de nem annyira, hogy minden nap elolvasnám a napi lapokat. Megelégszem azzal a választékkal, amelyet magyar barátaim tesznek fel a Facebookra. Hírek, fényképek, videók, de az utolsó sláger is, vagy egy jól sikerült koncert, ária, vagy színdarab és persze egy szép dal kedvenc cigányzenekarommal.

A múlt héten egy helyi ismerősöm villámtüntetést akart szervezni az egyik miniszter háza előtt. Délelőtt jelent meg a meghívó a Facebookon és este 8-kor több mint 300-an tüntettünk a miniszter ablaka alatt.

Egy másik ismerősöm az állatok elleni kegyetlenséggel kapcsolatos anyagot tesz fel a Facere. A Facebookon petíció aláírást is lehet szervezni. Nem hiszem, hogy a kormány megijedne egy petíciótól, még ha néhány százezren is írnák alá, de ártani nem árt és talán jó érzés azok számára, akik szervezték és aláírták, hogy mégis tettek valamit az ügyért, amelyben hisznek.

Sokan játszanak is a Facebookon. Engem ez a rész nem érdekel és ha hívnak játszani, elutasítom, de a lányom mesélte, hogy annak idején vett három gyerekének néhány játékot, de aztán, amikor számítógépükbe betáplálták a Windows 7-t, a játékok nem voltak kompatibilisek. Elment a boltba és megkérdezte: ha megveszi a játékok új verzióit, ezek működni fognak Windows 7 alatt? Azt válaszolták, hogy ezt nem tudják garantálni. A megoldás: fia a Facebookban játszik, ott a játékok ingyenesek.

Szinte nincs határa annak, amit tehetünk a Facen. A média egésze dinamikusan fejlődik és nehéz megjósolni, milyen jövőbeli fejlemények, trendek, új eszközök nyílnak meg előttünk az elkövetkező években, a távolabbi jövőről nem is beszélve. Kétségtelen, hogy a modern ember számára ez a társadalmi központ, egy eseményektől nyüzsgő találkozóhely, ahol kommunikálni, hozzászólni, megjelentetni, érvelni, szórakozni, élvezni, befolyásolni és társadalmi tevékenységekben lehet részt venni. Aki nincs ott, nem tudja, mennyit veszít.  

 

 

A TŰ A SZÉNAKAZALBAN

Ha egy szóval kéne jellemeznem a kort, amelyben élünk, az ’adatok’ szót választanám. A nap 24 órájában adatok özöne árasztja el az átlagos embert, aki nem mindig tudja, hogyan birkózzon meg velük. Itt Izraelben mindig is ilyen volt a helyzet, csak az adatok formája változott meg. Idegenek számára furcsának tűnt, hogy minden alkalommal, amikor a rádió sípszója jelezte a teljes órát, a beszélgetések megszűntek, az emberek a mondat közepén elhallgattak és mindenki fülét hegyezve figyelt a bemondó első mondataira. 

Később minden állomáson félóránként kezdtek gyorshíreket sugározni, de a mai nemzedék fiának ez sem elég. Azt lehetne hinni, hogy ő a miniszterelnök, hadügyminiszter, vezérkari főnök, a titkosszolgálat vezetője, az ország biztonságáért felelős személy, akinek állandóan tudnia kell minden fejleményről, hogy azonnali megfelelő intézkedéseket tegyen. Mozgósítani a hadsereget, bevetni a légierőt, kilőni a rakétákat, kihívni a mentő alakulatokat, vagy tárcsázni Obamát. Ma már a rádió, a televízió az idejüket múlták, az okos telefonok, amelyekkel mindannyian büszkélkedünk, lehetővé teszik tulajdonosaik számára, hogy a nap minden pillanatában tudják, mi történik a világon. Léteznek híroldalak, amelyek folyamatosan frissülnek és akár sms-t küldenek minden szenzációs fejleményről, azoknak, akik erre igényt tartanak.  Mindamellett, a híradások mindössze egy vékonyka sugarat képeznek az adatok hatalmas áradatában, amelyek az egész idő alatt keletkeznek és megdöbbentő arányban növekszenek.

Egyes becslések szerint az adatátviteli sebesség 50%-kal nő évente, de maga ez a hír is érdektelen spam, amelyet ebben a másodpercben tápláltam be tudatotokba, bár jottányit sem fokozza műveltségeteket és nem tesz benneteket sem bölcsebbé, sem boldogabbá.  

Minden szolgálatunkra álló eszköz, a számítógép, a légkondicionáló, az autó, a szórakoztató rendszer folyamatosan ellenőrzi az adatait, ami a teljesítményt, feszültséget, hőmérsékletet, sebességet, páratartalmat, rezgést, stb. illeti, és hanggal jelzi, villog, vagy abbahagyja tevékenységét, amint túlhalad egy bizonyos határértéket, amely a gyártó megállapítása szerint veszélyes, de mi ezzel sem érjük be. A telefonom például, rendszeresen tájékoztat hány óra maradt, amíg az akkumulátor le fog merülni, de arról már fogalmam sincs, mit tegyek azzal az értesüléssel, hogy az akkumulátor 3,865 voltos és a hőmérséklete 41 fokot ért el.

Amikor a neten szörfözünk, egyik weblapról a másikra szökellünk, a YouTube-on filmet nézünk, fényképeket töltünk le, online vásárolunk, eszünk ágába sem jut, hogy robotok követik minden egyes billentyű leütésünket.  Sokat írtak már a visszaélésekről, amelyeket bizonyos kereskedelmi cégek követnek el fogyasztási adatainkkal, azokon az oldalakon, amelyeken szörfözünk, az örömünnepeinkkel, a gyászainkkal. Röviddel a szülés után babatermék gyártók csábító ajánlatokkal árasztják el postaládánkat, a sírkő építő felhívja a gyászoló családot, a nyugdíj korhatárt elérőket, az idősek otthona látogatásra invitálja, de a szofisztikált betörő is hasznot húzhat bejelentésedből a Facebookon, hogy szabin leszel a jövő héten és kirabolja lakásodat. 

Az emberi agy még mindig a legtökéletesebb számítógép, amelyet valaha kitaláltak, de neki is vannak korlátai. Én személy szerint igyekszem nem túlterhelni agyamat fölösleges adatokkal, spammel és olyan rádióállomást hallgatok, ahol a pontos óra bemondásán és az előadott művek leírásán kívül nincs duma, de a kollegám egy olyan kereskedelmi adót részesít előnyben, amelyben sok a visszatérő reklám és olyan programok vannak, ahol a hallgatók betelefonálnak és specialistáktól különféle kérdésekben tanácsot kérnek. Rádiója a munkaidő nagy részében nyitva van, és hiába igyekszem, néha az én tudatomba is besurran néhány moslék-információ töredék, különös betegségekről, panaszok a kafkai bürokráciáról, kormány visszaélésekről, jogi problémákról, örökösödési illetékekről, természeti katasztrófákról, szörnyű balesetekről és így tovább. Ez súlyos környezeti szennyezés, amely befolyásolja koncentrációs képességemet, de szerencsémre, általában sikeresen kizárom ezeket a külső zajokat. 

Ez a nagy trükk: megtanulni kirekeszteni a spamet és megpróbálni a javunkra kihasználni azokat a beláthatatlan lehetőségeket, amelyeket a web nyújt.

Családfámról szóló írásomban beszámoltam az új és meglepő adatokról,- rég elfelejtett őseimről, vagy olyanokról, akiknek a létezéséről sem tudtam,- amelyek a számítógépes adatbázisokhoz való hozzáférhetőséget követően kezdtek postaládámba áramlani. Külföldi utazást tervezünk? Néhány billentyűleütéssel, nemcsak térképeket, útvonalakat, árakat, javaslatokat találhatunk, hanem olyan személyek egyéni benyomásait, akik néhány napja látogattak el leendő úti célunkra. Ingatlant szeretnénk vásárolni? A neten színes fényképek találhatók majdnem minden házról, épületről a világon. A legújabb szerkentyűre támadt kedvünk? Szakosított weblapok lehetővé teszik az árak összehasonlítását az ország (és világ) minden boltjában, a műszaki előírások felülvizsgálatát, más felhasználók tapasztalatainak elolvasását, anélkül, hogy lábunk egy üzlet küszöbét átlépné és ki lennénk téve egy rafinált eladó agymosásának. Isten ments, megbetegedtünk és nem tudjuk pontosan mi a bajunk? Nemcsak, hogy minden enciklopédia, amelyet valaha megírtak rendelkezésünkre áll, hanem a legjobb orvos szakértők véleménye és a betegek leírásai szenvedéseikről, fájdalmaikról, esélyeikről, a veszélyekről, beleértve mindenféle hátborzongató anatómiai részletet is.

Mindenki képes keresni a Googleban, a kérdés: hogyan lehet megtalálni a legendás tűt a szénakazalban? Trevor Hesti, a Stanford egyetem statisztika professzora azt írta egyik cikkében „a probléma a tű keresésével az adatok szénakazaljában, hogy sok szénaszál is tűnek néz ki”.

A felfoghatatlanul óriási adatbázis jelentős hasznot hozhat nekünk, ha saját magunk kezdeményezzük használatát, mi tartjuk kezünkben a gyeplőt. Tudjuk, mit keresünk és azt is mit kezdjünk azzal, amit találtunk. Képesek lesztek kiszűrni a különbséget a tű és a szénaszál között?  

CSETTELÉS

Az Internetes chatet már néhányszor említettem, de a tárggyal bővebben nem foglalkoztam. Amikor vagy tizenöt éve felfedeztem a Nettet, ösztönösen megéreztem, ez a technikai vívmány úgy fog rám illeni, mint kesztyű a kézre, de azt is tudtam, ahhoz, hogy kihasználjam a benne rejlő lehetőségek teljes skáláját, szabad időt kell teremtenem. Azért nem is csatlakoztam a nethez, amíg nem menesztettek munkahelyemről korom miatt és egyszerre túl sok szabad időm támadt. (A US -ben nem ismerik a ’nyugdíj korhatár’ fogalmat? Az alkalmazott elbocsátása vallása, neme, származása, bőrszíne, faja, szexuális irányultsága, vagy akár életkora miatt, tiltott megkülönböztetés. A Boeing cég belső újságában olyanok nevét láttam, akik több mint 51 éve dolgoznak a vállalatnál).

Amint csatlakoztam a Világhálóhoz, felfedeztem, hogy ez a sokfejű hidra egy csomó téren hasznosítható. Mint legtöbbünk manapság, én is cserbenhagytam a csigapostát és e-maillel kommunikálok családommal, barátaimmal, kollegáimmal. On-line szótárak, mondatokat nyelvről nyelvre fordító software, háttéranyag és fényképek a kereső gépeken, majdnem túlságosan megkönnyítik az írást. További tevékenységeim? Zenét, dalokat, videókat, néha egész filmeket töltök le és ami csakugyan befolyásolta életemet, csettelek.

Chat angol szó, beszélgetést, csevegést jelent. Magyarul csettnek hívják. Azelőtt is összeültünk szombat este valakinek a nappalijában és itallal markunkban, megtárgyaltuk a világ bajait, de az Internet lehetővé teszi más szörfözők megtalálását akárhol a világon, minden kívánatos profil alapján, közös hobbi, nyelv, vallás és persze nemi preferencia és a csevegést velük egy virtuális nappaliban. A legjobb az egészben az, hogy a csetten olyan emberekkel ismerkedsz meg, akikkel normális körülmények között elhanyagolható esélyed lenne összefutni és beszélgetni.

A csett résztvevői általában becenévvel (’nick’) azonosítják magukat, de én nem szeretek fedőnevek mögött rejtőzni és saját nevemmel lépek be. A Világhálónak köszönhetően, a világ globális faluvá zsugorodott. Bármilyen isten háta mögötti helyén élsz, módodban van kommunikálni akárkivel, aki tőled sok ezernyi kilométeres távolságban van, bár az időszámítás-különbségek nehézségeket okozhatnak. Csak a kupica ital hiányzik. Arról minden csettelőnek egyedül kell gondoskodnia.

A 12 év alatt, amely azóta eltelt, sok chaten vettem részt, de hű maradtam az első chat szobámnak is, a Hun Vannak a Magyarok nevű oldalnak, a Skyex–nek, amely „1997 márciusától ad otthont azon a külföldön, illetve a szülőhazában élő magyaroknak, akik az interneten keresztül szeretnék megismerni más országokban élő honfitársaikat”.

Ezekben az években az Internet világában szélsőséges változások zajlottak le. Az egykor népszerű chatek elenyésztek és újak, korszerűbbek foglalták el helyüket, különféle társadalmi hálózatokhoz (mint a Facebook) a használók néhányszáz milliója csatlakozott, de Skyex, majdnem változatlanul fennmaradt.

Valahol azt olvastam, hogy a nettes csett magányos, szerencsétlen, korlátolt, félénk embereket szolgál, akiknek nehézségeik vannak emberi kapcsolatok létesítésében. Ez talán így van bizonyos esetekben. Egy barát, akit ott szereztem hallássérült, és mint maga is bevallotta, a valóságban nehezen tudna kommunikálni velem. A csetten viszont képességei egyenlők minden más résztvevőivel és senki sem tud korlátoltságáról. A szörfölők némelyike csakugyan szenved az egyedülléttől és szomjas a jó szóra, főleg ha anyanyelvükön van. Egyszer egy olyan felhasználóval csevegtem, aki magas lázzal feküdt otthon egyedül és csakugyan szarul érezte magát. Megpróbáltam lelket önteni bele, de ugyanakkor tudatában voltam a szomorú ténynek, hogy még egy csésze teát sem tudok neki készíteni.

A csett nem szükségszerűen helyettesíti a való életet. Néhány Skyex összejövetelen vettem részt Pesten és máshol, amelyekre nemcsak a helyiek jöttek el, hanem külföldiek is. Az egyik veterán csettelő, Fifike, a napokban szervez egy észak-amerikai talit Las Vegasban. Mindenki számára, aki csettelő helyiségben ismert meg valakit, igazi élmény (beismerem, nem mindig kellemes) végre szemtől szembe találkozni olyanokkal, akikkel évekig csak a hálózatban beszélgetetett.

Sok embert ismertem meg a világ minden tájáról a Skyexen és egy részük igaz barátommá vált. Jó néhánnyal találkoztam is és csak nagyon ritkán csalódtam. A csettelők néha fényképet cserélnek, de nélküle is jól meg lehet ismerni valakit, abból miként fejezi ki magát írásban, milyen a világnézete. Egyszer Burgenlandi barátom hívott meg hozzájuk. Családjának borászata van, ő is nagy borszakértő és sokat tanultam tőle. Máskor, útban hazafelé, megszakítottam utamat Csehországban, egy barátnő kérésére, aki végre meg akart győződni arról, létezik-e a drót végén (’drótocska’ voltam számára), amely a mondatok sorait teremti a gépernyőn, egy hús és vér személy.

Amikor Vancouverben AniBC-vel kávéztunk Joe’s Caféjában, már jól ismertük egymást sok-sok éves csettelés után. Nem tudom össze fogunk-e még egyszer jönni, de on-line találkozásaink most sokkal közvetlenebbek, mert el tudjuk képzelni magunknak beszédtársunk arckifejezését. Feleségemmel és két barátunkkal nagyon élveztük Rongybaba társaságát Anchorageben. Megmutatta nekünk a várost, segített sok mindenben és néhány hasznos tanácsot is adott.

Egyik legjobb barátommá vált Vince László. Laci gerincsérülést szenvedett, amikor az uszodában fejest ugrott és élete utolsó 27 évét tolószékben töltötte. Dacára annak, hogy mind a négy végtagja megbénult és ujjait sem tudta megmozdítani, megtanulta a számítógép kezelését – keze fejével pötyögtetett – és nemcsak kiterjedt levelezést folytatott barátaival a világon, hanem megtanult programozni, kiadott egy geolexikont, amelyhez ő maga készítette a fényképeket, a grafikát, a kísérő audiót és ebből tisztességesen megélt.

Laci volt az első, aki írásaimat olvasta, magán kritikusom volt és mindig bátorított, adjam ki őket könyv alakban. Miután a könyv megjelent 2004-ben, 25 példányt vett meg és elosztotta őket családjának, barátainak. Sokat csevegtünk, leveleztünk, mindent megbeszéltünk és mikor Magyarországon voltam, meglátogattam, de sajnos három éve elhunyt. Érzem hiányát.

Készülő könyvem szerkesztője a szegedi Magdi volt és amikor megjelent, a pesti Zsidó Fesztivál keretében megrendezett Könyvbemutatón, több mint 20 skyexesnek aláírtam könyv példányát. A sikerült fényképek nagy részét jó barátom peetr készítette, ő is tette fel őket a Nettre és neki köszönhetem, hogy a mai napig láthatók. A szerzők könyv heti bemutatkozásán, Szegeden, is jó néhány csett barátom volt a közönségben. A csetten ismertem meg a szombathelyi Katót, Pippát és Edinát is, akiknek vendégszeretetét egy felejthetetlen hétvégén élveztük feleségemmel.

Az évek folyamán különféle programokat fejlesztettek ki a két személy közötti érintkezés megkönnyítésére. A skyex féle csettek tömeges események és gyakran kedved támad a nélkül beszélni valakivel, hogy további tíz ember olvasná az elmondottakat és talán bele is kotyogna (a kukkolókat, akik láthatatlanul jelen vannak, nem is említve). Mint tudjuk, a szerelem mindenhol kivirágzik, ahol kétnemű társaság összejön és persze így van a csevegő szobákban is. Sok pár a Netten ismerkedett meg – és később össze is házasodott – és ahol romantikus légkör terem, egy harmadik ember társasága már csődületnek számít.

Az első csevegő program, amely lehetővé tette két internetezőnek, hogy egymással teljes magányban beszélgessenek – eleinte csak a billentyűzet segítségével – az izraeli ICQ volt, amely forradalmasította a személyes üzenetküldés terét és annak idején a legnépszerűbb alkalmazás volt. Sok évig használtam, azután is miután az amerikai AOL jelentős áron megvásárolta.

Az ICQ-n ismertem meg egy kínai nőt, három gyerek anyját, aki egy kis városban él Maléztában. Phui Sim olyan mértékben volt szégyenlős amilyet még nem tapasztaltam. Csak ritkán mozdult ki házukból. Barátjának nevezett, de nem szabadott azt mondani neki, hogy kedvelem, vagy puszival búcsúzni tőle. Férje, aki kínai éttermet igazgatott (természetesen, mi máshoz kezdjen egy kínai?), hajnalban járt haza, neje pedig csevegéssel próbálta enyhíteni rettenetes egyedüllétét, az Internet teljes ismeretlenségének álarca mögé bújva. Amikor feleségem öccse Maléziába utazott, egy kis ajándékot akartam neki küldeni, de Phui Sim nem volt hajlandó találkozni vele, nemcsak azért mert idegen, hanem mert soha fehér embert nem látott.

Amellett, szeretném figyelmeztetni a tapasztatlanokat, ne hígyenek túlságosan az Netten hallottaknak. Vannak olyanok, akik kihasználják azt, hogy ismeretlenek és megjátsszák magukat, hogy megfeleljenek mások elvárásainak. A kereső gépek lehetővé teszik, hogy a világ legromantikusabb verseiből idézzen, udvarlása tárgyát csodálatos virágokkal halmozza el, a leggyönyörűbb zenei részleteket játssza le számára és úgy tűnjön, ő a lovag a fehér lovon, akiről minden lány álmodik.

Nemrég mesélt kollegám egy ilyen esetről, amikor egy fickó elcsavarta egy asszony fejét és tönkretette az életét. Kiderült, hogy a pasi akkora paraszt, amilyet a világ még nem látott. Komoly könyvet soha sem olvasott, költészetről nem is beszélve, a zene csak elaltatja, de ezen felül, lelkiismeretlen gazember és hazug fráter, aki a tönk szélére jutatta a nőt.

Az ICQ után más programokat fejlesztettek ki, amelyekben már mikrofonunk és videokameránk segítségével hangos és képes párbeszédet is folytathatunk. Az ICQ megpróbált haladni a korral és korszerűsítette programját azzal, hogy hozzáadta ezeket az opciókat is, de már nem tudta visszaszerezni az elsőbbséget. A Világhálón ma sok nyilvános videokamerás csevej fórum létezik, bár a zömük sex oldal, de én már meguntam a közös, nyílt csevegést és előnyben részesítem az olyan progikat, amelyek lehetővé teszik a privát beszélgetést.

Az azonnali üzenetküldő programok között a legrégibb a Microsoft Messenger. Léteznek további, hasonló programok, mint például a Yahoo Messenger, de úgy vélem, a legbarátságosabb és legismertebb a Skype. A hang és videó minősége jelentősen feljavult az évek folyamán és a felhasználók folyamatosan szemmel követhetik, hogy a listájukon levők be vannak-e jelentkezve. Ha hinni lehet a Skypenak, ebben a percben több mint 16 millió csevegő veszi igénybe.

Be vagyok iratkozva a Facebookba is és időről időre benézek, elolvasom az üziket, amelyeket barátaim hagytak, megtekintem az új fényképeket és kommentálom is őket, ha a tartalmuk megkívánja, de a fő kommunikációs alkalmazásom a Skype. Listámban vagy 60 név van, köztük két gyerekem, más családtagok, régi jó barátok, újak, akiket a Netten ismertem meg és még néhány kollegám is. Véleményem szerint, befellegzett a vonalas telefonoknak. Kinek nincs állandóan a hálózatba bekötött számítógépje és minek kell további összegeket költeni arra, hogy családunkkal és barátainkkal beszéljünk otthon, vagy külföldön?

Választhatunk, lehet a billentyűzeten pötyögtetni – az előnye, időd van jól meggondolni és megfogalmazni mondanivalódat – mikrofonon beszélni – az előnye, hallod partnered hangját és néha a tónusból jobban ki lehet olvasni mondanivalója tartalmát, mint a szavakból – és végül a videokamerát is igénybe venni. Itt az előny még nyilvánvalóbb, különösen, ha egy kedvelt személlyel beszélsz. Olvashatod az arckifejezését, láthatod mosolyát (vagy esetleg könnyeit), úgy kommunikálsz vele mintha egymással szemben ülnétek. De hiszen tulajdon képen csakugyan szemben ültök egymással és a távolság közöttetek nem nagyobb, mint a kamerától való távolságodnak és beszélőpartnered távolságának az összege.

Ez egy nyerő software. A jövőben azt hiszem minden mobil telefon a Skype-al és hasonló programokkal lesz felszerelve.

Custom Search