A FŐVÁROSI LEVÉLTÁR - DIGITÁLIS KINCSESBÁNYA

Mint már említettem, az utolsó hetekben a családfámon próbálom betölteni a hézagokat. Ezzel kapcsolatban, valakitől megkaptam a „Budapest Főváros Levéltára Központi Kereső elektronikus levéltári segédletét, amely különböző szempontok szerint tesz kutathatóvá, hozzáférhetővé iratokat (ügyeket, aktákat)”. Sajnos, egyetlen rokont sem sikerült felfedeznem, de más, kutatásomtól teljesen eltérő szempontokból, egy valódi kincsesbányára leltem, amelyben akárki, akinek egy kis türelme van, érdekes tényekről kap sokat mondó betekintést.

Az első felfedezésem a levéltárban való keresgélés közben az volt, hogy néhány aktában a ’Jogcím’ alatt az „állam és társadalmi rend erőszakos felforgatása” jelenik meg. Amikor a ’Részletes keresés’-be ezt a szempontot tápláltam be, 227 aktára találtam rá, amelyekből kiderült, hogy 1930 és 1936 között, nemcsak a „Kommunista „szervezkedésben való részvétel”, „kommunista sajtótermékek terjesztése”, „kommunista jelszót tartalmazó transzparens készítése”, a „Vörös Segély röpiratainak előállítása és terjesztése” volt tilos, hanem a „ Magyarországi Szociáldemokrata Párt röpiratának terjesztése” is.

Az ügyészség aktákat nyitott és 20-tól 120 oldalig terjedő vádiratot nyújtott be az adatlapokon megnevezett személyek ellen – akiknek a születési éve, anyja neve, vallása, lakcíme, (de nem a bíróság ítélete!) is rögzítve van – nemcsak „A sztrájkoló építőmunkások melletti házi agitáció”, „Az 1934 május 1-jei tüntetések előkészítésében való részvétel” „Az Oroszország küzdelme a bűnözés ellen című brosúra”, a „Harcot a katonai börtönökben sínylődő munkástestvérek kiszabadítására kezdetű”, valamint a „Munkásegységért agitáló” röpiratok kiadása és terjesztése miatt, hanem „Tüntetésben való részvétel”, „Baloldali kijelentések”, „Feljelentési kötelezettség elmulasztása”, sőt „Kiránduláson az Internacionálé éneklése” miatt is.

Az utolsó vádpont, amely néhány személy adatlapján jelenik meg, helyben stimulálta a fantáziámat. Ki lehetett az, aki feljelentette őket? A titkos rendőrség spiclije, vagy egy ártatlan résztvevő, akit csakugyan felháborított az irredenta dal éneklése?

A vádlottak zömének a kora a huszadik és harmincadik évek között van, csak kevesen érték el a negyvenet, de a röplapterjesztők, a fentinél is fiatalabbak. Az adatlapok egy érdekes pontja a vádlottak foglalkozása: asztalossegéd, géphímzőnő, orvosi asszisztens, gyári munkás, egyetemi hallgató, varrónősegéd, kesztyűkészítő, műszerésztanonc, órássegéd, grafikai munkás, vaskereskedő, napszámos, munkanélküli kereskedősegéd, ószeres, betűszedő, bányász, varrónő, aranyozó segéd, ácsmester, háztartásbeli, nyomdász, magánhivatalnok, magántisztviselő, esztergályos segéd, cipészsegéd, munkanélküli kifutó, napszámos, fémcsiszoló, kerékgyártó, bronzműves segéd. Valaki meg tudná mondani, a fentiek közül melyek tűntek el teljesen a mai munkaerőpiacról?

A fenti adatlapok foglalkozás rovatának csak az egyikében jelent meg az ’író’, de amikor ezt tápláltam be szempontként a keresésben, újabb kincsestárra akadtam.

Az egyedüli, akinek a jogcíme alatt „sajtó útján elkövetett állam és társadalmi rend erőszakos felforgatása” és „izgatás” van bevezetve, Kassák Lajos, aki ellen 1924-ben „Az Álláspont c. röpirat kiadása”, 1931-ben a „Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötetben megjelent versek” és 1934-ben az „Egy ember élete. Kommün című könyve” miatt nyitottak aktát, de a levéltárban 576 további akta található magyar írókról.

Van néhány teljesen köznapi akta:

Kecskeméthy Aurél 1876: „különös meghatalmazás”, „végrendelet”

Kiss József 1892: „engedmény”

Rákosi Jenő 1888: „nyugta és bekebelezési engedély”

Bródy Sándor 1898: „adásvételi szerződés”

dr. Jókai Mór (író, főrendiházi tag) 1901: „ajándékozási szerződés”, 1902: „jegyzőkönyv végrendelet letételéről”

Jásznigi Sándor (írói neve: Oscar von Krücken)1914: „szerződés lexikon készítéséről”

Sas Ede 1918: „levélközlemény tanúsítása, címzett: Berkes Béla zeneművész”

Herceg Ferenc, 1929: „aláírás hitelesítés meghatalmazáson”

Az irodalomtörténet kedvelőit sokkal jobban fogják érdekelni a további adatlapok:

Karinthy Frigyes 1910: „vallás elleni vétség”, 1918: „istenkáromlás”, 1924: „szemérem ellen való vétség és vallás ellen való kihágás”

Babits Mihály főgimnáziumi tanár (nyugalmazott)/író 1920: „Az Új Világban megjelent írásai”

Szász Zoltán 1921: „A Jövőben megjelent cikkei. A Bécsben megjelenő Garami Ernő és Lovászy Márton szerkesztette Jövő című lapban tudósításokat és cikkeket írtak, abból a célból, hogy valamely külföldi állam vagy szervezet a magyar állam elleni ellenséges cselekvésre indíttassék”

Szabó Dezső 1923: „izgatás, sajtó útján elkövetett nemzetgyalázás vétsége”

József Attila 1924: „Istengyalázás”, „ A Lázadó Krisztus c. verse”, 1933: „Az egyetemeken és főiskolákon kifejtett KIMSZ szervezőmunkájuk”

Tersánszky J. Jenő 1924: „szemérem elleni vétség”

Kóbor Tamás 1925: „tiltott közlés vétsége”

Tersánszky József Jenő 1925: „sajtó útján elkövetett szemérem elleni vétség”

Vér (Walter) Imre 1926: „királyság intézménye ellen elkövetett bűntett”

Móricz Zsigmond 1927: „sajtó útján elkövetett szemérem elleni vétség”
Tamás Aladár 1930:, sajtórendőri vétség. „A 100 százalék bejelentés nélküli kiadása”, 1931: sajtó útján elkövetett vétség. „Magánvádja a Magyarságban 100 százalék címmel megjelent cikk szerzője ellen rágalmazás címén”

Illyés Gyula 1933: „állam és társadalmi rend felforgatása” „A Társadalmi Szemle szerkesztésében és terjesztésében kifejtett tevékenység”.

Csak néhányat szemeltem ki az írók aktái közül, de a szorgalmas olvasó maga is biztos rá fog találni néhány érdekes névre és jogcímre, amely elkerülte figyelmemet.

A háború utáni kb. 25 évről is vannak adatok. Ezekben a vallás már nem jelenik meg, de az újabb, gyakori jogcímek, „tiltott határátlépés”, „ártúllépés, közellátás veszélyeztetése”, „fogolyszökés”, „közveszélyes munkakerülés”, „légoltalmi kötelezettség megszegése” (ez mi a fene lehet, ennyi évvel a háború után?), „deviza”, „letelepedéssel kapcsolatban elkövetett bűntett” és 1956 után a „népi demokratikus államrend vagy népköztársaság elleni szervezkedés és az erre irányuló szövetkezés, „fegyver- és lőszerrejtegetés”, „lőszerrel visszaélés” és „robbanóanyaggal visszaélés”.

Természetesen az adatlapokban megjelennek olyan ’normális’ vádpontok is, mint a „betöréses lopás” és „természet elleni fajtalanság” is, de ebben a pesti levéltár nem különbözik minden más város levéltárától.

Egy utolsó pikáns részlet:

Akiket esetleg érdekelne, ki foglalkozott az 1955 és 1971 közötti években „titkos”, vagy „üzletszerű kéjelgéssel” („közveszélyes munkakerüléssel” összekötve), vagy „a lakás titkos kéjelgés céljára rendelkezésre bocsátásá”-val, a pontos nevek és lakcímek meg vannak adva a fenti levéltárban.

Azoknak a mai hölgyeknek a neve és címe, akik a világ legrégibb foglalkozását választották, valószínűleg csak a 2050-ben megjelenő digitális adattárban fog megjelenni.

Utóirat: A Fővárosi Levéltár honlapján a következőt találtam: „József Attila 19 éves magántisztviselőt és költőt sajtó útján elkövetett istengyalázás vétsége miatt a Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1924. július 10-én hozott ítéletében 8 hónapi fogházra és 200.000 korona pénzbüntetésre ítélte. Történelmi perek sorozatunkban a másodfokon enyhítéssel, harmadfokon pedig felmentéssel végződött per történetét elevenítjük fel. Különösen a kiváló védőügyvéd, Vámbéry Rusztem briliáns védői és jogi pr munkáját szeretnénk bemutatni. Vámbéry egyszerre beszélt a bírósághoz és a jelen lévő sajtó képviselőihez, a felmentés mellett az első országos ismertséget (médiapublicitást) is megteremtve ezzel a fiatal költőnek. A rekonstrukció során nincs nehéz dolgunk: a per teljes dokumentációja elérhető a Fővárosi Levéltár honlapján.

A történetről a költő a Curriculum Vitae-ben is megemlékezik röviden: „Érettségi bizonyítványom már jobb a nyolcadikosnál: csak magyarból és történelemből kaptam elégségest. Ekkor már egy versemért Istenkáromlás miatt pörbe fogtak. A Kúria fölmentett.” Az inkriminált vers a mai irodalomtörténészek értékelése szerint nem tartozik József Attila legjelentősebb költeményei közé, sok tekintetben Ady stílusát követi, de már érződik benne a későbbi érett költő formanyelve”.

MEGCSONKÍTOTT CSALÁDFA

Írásomban Anyám szülőfalujáról, már beszámoltam találkozásomról az asszonnyal, akinek anyja vagy 80 éve nagyapám háztartását vezette. Dédanyám és dédapám sírkövének a felfedezéséről is írtam és arról, hogy a sírkőn ott van pontos nevük, egyik lányuk neve, születésük éve és haláluk időpontja – fontos adatok, amelyek családfámban néhány hézagot tömtek be. Addig a napig, még a nevükben sem voltam biztos. 

A családfámat vagy 15 éve készítettem el, amikor már majdnem késő volt. Apám már nem élt és anyámnak nehézségei voltak a pontos adatok felidézésében. Sok esetben, nem volt biztos a nevekben és a különféle keltezések csak hozzávetőlegesek voltak. Nincs válaszom arra kérdésre, miért nem ébredtem fel hamarább? Miért nem fogtam ehhez a munkához azokban az években, amikor családom legtöbb tagja – azok kivételével, akiket a nácik meggyilkoltak – még életben voltak és talán, a segítségükkel, nagyobbak lettek volna az esélyeim, rátalálni valamilyen dokumentációra. Boldogult anyám például mindig azt állította, hogyha elvinném a városba, melyben nővére – aki a holokauszt idején pusztult el férjével és fiával – lakott, habozás nélkül elvinne házába, de a címet nem tudta megmondani és nem maradtak levelei abból az időből, amikor testvére még élt.

Az első években Izrael kikiáltása után, kutyát sem érdekeltek a háborús történetek. Ezek a múlthoz tartoztak és mi itt a jövőt építettük. A családi gyökerek kutatásának a divatja talán csak azután kezdődött, miután 1976-ban megjelent Alex Haley bestseller könyve a „Gyökerek” és az utána következő televíziós adaptáció. 

Mindent megtettem, ami lehetséges volt azokban az időkben, leveleket írtam, beszéltem megmaradt rokonaimmal és turkáltam a sárguló iratokban apám korlátozott hagyatékában. Ami a saját gyökereimet illeti, csak két nemzedékkel sikerült visszamennem. Sokkal nagyobb sikerem volt feleségem családjával.  Az egyik holland ágban hat nemzedékkel visszamenőleg léteznek adatok, de ebben az esetben is hamarosan kimerítettem a rendelkezésemre álló forrásokat. Az adatokat egy egyszerű számítógép programba (FT-ETC), amelyet az USA-ban vettem, tápláltam be.

Nyolc családfát készítettem el (négy ágat a saját családomról, négyet pedig feleségem rokonságáról), kinyomtattam, szétosztottam őket az illetékes családtagok közt és az egész anyagot felraktam a JewishGen weblapra. Ennek következményeként, kaptam még néhány javítást, de elvben, úgy véltem, hogy a feladatomat befejeztem. Ami még hátravolt, hogy igyekeznem kellett beírni a születéseket és ne adj isten haláleseteket a családban.   

Biztos voltam benne, hogy ezután nem fogok további adatokhoz jutni, de mint már jeleztem, csodálatos módon, a helyzet megváltozott. Az első írott üzenet a temetőből, – amelyet vandálok feldúltak és sírköveinek nagy részét ellopták – anyai nagyanyám szüleitől érkezett meg. Egy váratlan levelet is kaptam egy úrtól, aki anyám szülőfalujában él, ősei 126 éves házában, amelyben új adatokat közölt apai dédanyámról és dédapámról, de ezeken túl, az asszony, akit írásom elején említettem, kapcsolatba hozott engem valakivel a Moravszka Osztravai zsidó hitközségben, aki családfakutatással foglalkozik. Elküldtem a családom cseh ágára vonatkozó két családfát és ő hálásan megköszönte. Ez egy megvilágosodás volt számára. Hirtelen összeálltak neki egy rejtvény szétszórt darabjai.

Mi az a fontos technikai változás, amely az utolsó 15 évben történt? Az Internet kialakulása. A levéltárak, az adatok digitalizálva lettek és ennek a cseh hölgynek szabad hozzáférése lett a cseh, lengyel, szlovák levéltárakhoz. Sok egyedülálló adat állt rendelkezésére, de hiányzott az ezeket összekötő szál. Nagyanyám, Laura, szülei Deutsch Emma és József voltak – a pár, amelynek a sírjára rábukkantunk Jablunkov városában. Dédszüleimnek tizenegy gyereke volt, a legtöbbjük házas és egy részüknek saját gyerekei voltak. Adataik már egy ideje ennek a kutatónak az adatbázisában voltak és most, segítségemmel, egy egész családfává váltak, fő és másodlagos ágakkal. 

Sajnálatomra, ezek az ágak többnyire szárazok voltak és csak itt-ott zöldült rajtuk néhány elszórt levél. Ősapáim és gyerekeik egy részéről biztosan lehet tudni, hogy Auschwitzban, Theresienstadtban, vagy más koncentrációs táborban gyilkolták meg őket, mások viszont ismeretlen helyeken pusztultak el, de a háború után a bíróság halottnak nyilvánította őket.  E kedves hölgy segítségével egyelőre egy ágat fejeztünk be. 108 név van benne, Józseftől, aki 1832-ben született és 1922-ben hunyt el, egészen unokáimig és unokahúgom Chava unokájáig (az adatokból kiderült, hogy a nagyanyja és az én nagyanyám ikertestvérek voltak).

Ezek természetesen csak a száraz tények. Egy sor német név, cseh városkák Sléziában, ahol születtek, megházasodtak, a tábor neve, amelyben életük mécsese kialudt és a megfelelő időpontok. Száraz adatok, amelyek semmit sem árulnak el életükről, vágyaikról, örömeikről, jövő terveikről és szenvedésükről. Csak ritkán derül ki a számokból egy apró részlet a pokolról, amelyet rokonaim megéltek. A példa, amelyet választottam Gold Gertrudáé, Deutsch József, a törzs alapítójának, az unokájáé, aki Müller Hanshoz ment férjül. A házaspárnak két gyereke volt, Müller Rut és Artúr. Rut 1935-ben született, míg Artur 1942-ben a theresienstadti gettóban! Mind a hármukat 1944. október 6-án gázosították el Auschwitzban, a férj sorsa ismeretlen. Rátok bízom, képzeljétek el a 31 éves anya gondolatait, aki valószínűleg tudta, hogy kisfia napjai meg vannak számolva.

Egy szomorú történet, de fontosnak találom, hogy gyermekeim, unokáim megismerjék családunk eredetét, tudják kik voltak ősapáik, miért határoztam el a kivándorlást szülőhazámból és mi Izrael fontossága a zsidó nép számára. Senki sem tudja miként fog alakulni hazánk jövője, néhány fenyegető felhő van az egén, de itt legalább nem fognak lemészárolni ártatlan gyerekeket csakis származásuk miatt.

A zsidó nép tragikus történelmét Európában nem szabad elfelejteni, de ahogy nálunk mondják, nemzedék megy és nemzedék jön. Február 6.-án menyem és fiam újszülött kislányt öleltek szívükhöz és héber neve Dor (nemzedék) lett, a Shacham család hatodik unokája. Családfámba beírhattam a 109. nevet. Egy pár ágat levágtak, de családunk fája tovább zöldül és a magasba tör.